Szórakozás

Azt mind ne csináljuk meg a konyhában, amit Paris Hilton a főzőműsorában

KIT KARZEN / NETFLIX
KIT KARZEN / NETFLIX
Bár háztartási nagygépből kettő is van a konyhájában, még sosem használta azokat. Napszemüvegben pucol hagymát, és estélyiben tölti meg egy pulyka belsejét – de mindez teljesen rendben van, mert ő Paris Hilton, akinek elindult az új főzőműsora, amiből leginkább az leshető el, mit ne csináljunk a konyhában.

Paris Hilton rákapcsolt, már ami a tévéműsorokat illeti: tavaly jelent meg This Is Paris címen a dokumentumfilmje, amiben életének legnehezebb és legsötétebb időszakairól mesél őszintén, és amiből ezek mellett megtudtuk, hogy eredeti hangszíne sokkal mélyebb, mint amit az évek során megszoktunk tőle. Aztán ott van még a Paris In Love, amihez javában forgatja az esküvői előkészületeket, és amibe maga a ceremónia is beletartozik majd.

Kapcsolódó
Elsírtam magam a Paris Hiltonról szóló dokun, amiben reality helyett valóságot kapunk
Rémálmok, kínzások, abuzív exek. Azt hittük, mindent tudunk róla, valójában azonban semmit nem tudtunk eddig Paris Hiltonról, csak azt a valakit ismertük, akit ő kreált és mutatott a világnak az elmúlt húsz évben.

És el is érkeztünk a legfrissebb produkciójához, a Netflixre készített hatrészes minisorozatához, amiben különböző dolgokat próbál – szándékosan használom a próbál szót – elkészíteni híres barátaival. A műsor augusztus 4-én indult, természetesen rávetettünk magunkat – igaz, kétségeink sem voltak afelől, hogy nem kapunk túl sok hasznos tippet a főzéssel kapcsolatban Hiltontól. Pláne azok után, hogy láttuk, mit művel a konyhában egy korábbi YouTube-videójában, amiben lasagnét igyekszik összedobni. Már az a tíz perc is horrorisztikus élmény volt, és előre féltünk, ugyanez folytatódik majd a Cooking With Parisre keresztelt műsorban is, ennek ellenére kellemesen csalódtunk Hiltonban. Persze nem azért, mert annyira ügyesen forgatná a fakanalat, hanem mert tökéletesen helyén kezeli a tényt, hogy semmi köze a főzéshez.

KIT KARZEN / NETFLIX

Kim Kardashian és a praktikusság

A műsor felépítése nagyon egyszerű: minden részben áthívja magához egy híres ismerősét, akivel valamilyen tematika alapján elkészítenek egy menüt, amit Hilton a saját képével kimatricázott és agyoncsicsázott receptes könyvébe jegyzett fel. Első vendége Kim Kardashian, aki inkább reggeli, mint esti személynek tartja magát, emiatt Hilton úgy dönt, közösen készítenek egy brunch-ot, azaz a mostanában nagyon divatos reggeli-ebédet. Hilton még azelőtt, hogy régi barátnője megérkezne az otthonába, gyorsan elvégzi a főzéshez szükséges előkészületeket, például megolvasztja és lefagyasztja a mályvacukrot, amit majd együtt különböző süteménykiszúrókkal formákra szaggatnak. És akkor most lássuk a menüt, amit közösen főznek, merthogy az is megér egy külön misét:

  • Müzliben megforgatott bundás kenyér, mályvacukorral díszítve.
  • „Felhős” frittata.
  • Égetett mályvacukor formára szaggatva.

Nem vagyunk abban biztosak, hogy mindenki szeretne ilyen ételeket reggelizni, de ez nem is probléma, mert nekünk szerencsére csak néznünk kell, ahogy Hilton Kim Kardashiant segítségül hívva nekiáll megfőzni mindezt. Már az epizód elején kijelenti, nincs túl nagy tapasztalata a főzésben, ahogy a menüből korábban egyik ételt sem készítette még el. Ketten együtt meglepően jó párost alkotnak a konyhában, mert míg Hilton számára a kinézet fontos, addig Kardashian sokkal inkább a praktikusság híve. Nem véletlen, hogy egyszerű farmerben és felsőben jelenik meg a forgatáson, haját felkötötte, hogy még az se zavarja a sürgés-forgásban. Ezzel szemben Hilton hófehér, harang ujjú ruhában áll neki főzni – még Kardashian is megjegyzi, mennyire nem jó ötlet.

KIT KARZEN / NETFLIX

A folyamatokat az első pillanattól kezdve Kardashian koordinálja, aki kifejezetten otthonosan mozog a terepen, például nem ijed meg, amikor kezd odakozmálni a serpenyőben a bundás kenyér, egyszerűen csak kisebb fokozatra veszi a lángot, viszont simán beszól Hiltonnak, mert az a tojással teli serpenyőben felejtette a kristályokkal kirakott lapátot. Hilton arca leírhatatlan, amikor Kardashian közli vele, hogy míg sül az étel a sütőben, addig ki kéne takarítani a konyhában. Bele is kezdenek, és viszonylag gyorsan ki is derül, hogy a főszereplőtől mennyire távol áll ez a tevékenység a hétköznapokban, ugyanis nem ismeri fel a mosogatógépet – ráadásul megnevezni sem tudja, miközben kettő is van belőle a konyhában.

Ha bárki azon gondolkodna, Kardashian miért vállal be egy ilyet, az a Keeping Up With The Kardashians egyik epizódjából választ kaphat rá: abban hosszasan kifejti a testvéreinek, hogy Hilton nélkül az ő karrierje sem létezne, éppen ezért soha nem fordítana hátat neki, és élete végéig mindig talál majd időt arra, hogy bohóckodjon vele, ha Hiltonnak szüksége van rá. A barátságuk fel is merül témaként az epizód végén, amikor már csak annyi dolguk van, hogy a díszletben beszélgessenek kicsit, és elfogyasszák azt, amit főztek. Sztoriznak a közös utazásaikról, a kettejük között lévő harmónia miatt pedig tényleg elhisszük, hogy ez valóban csak egy baráti brunch, nem pedig egy megrendezett tévéfelvétel, mint szinte az összes többi esetben.

Demi Lovato egyértelműen jobb énekes, mint kukta

Kim Kardashian mellett az egyetlen számottevő sztár a sorozatban Demi Lovato, aki kétségbeesik, amikor fel kell vernie egy tojást, vagy le kell reszelni egy citrom héját. A kicsivel több mint húszperces adásidő mindegyik részben ugyanúgy épül fel:

  • Hilton elképesztően kényelmetlennek tűnő estélyiben elmegy bevásárolni,
  • a fontos előkészületeket egyedül megteszi,
  • figyelemmel kísérhetjük, ahogy megérkezik a dekorációs csapat a házába, ami egyébként tényleg a sajátja (abból is látszik, hogy mindenhol a saját arcképe lóg a falon),
  • az előbbi folyamatot, és hogy több tucat idegen téblábol az otthonában, teljes természetességgel kezeli.

Amikor Demi Lovato megjelenik a házban, csak reménykedünk benne, hogy leveszi az ujjánál tollakkal borított, zöld kabátját, mert már a gondolattól is irtózunk, hogy ebben kezd el matatni a pulton. Természetesen eszébe se jut levenni, és még el is mondja, hogy direkt öltözött ki ennyire, mert vissza akarta adni Hiltonnak az esetet, amikor túlöltözte Lovatót a videóklipje forgatásán. Hiltont sem kell félteni, a taco estes epizódban például rojtokkal díszített bőrdzsekiben dob össze egy tortát, és természetesen már az első mozdulatával megfürdeti a rojtokat a masszában, amit szerencsére ráközelítve is megnézhetünk.

KIT KARZEN / NETFLIX

Minden adásban kesztyűben főz, legyen az csipke, bőr vagy strasszköves, egyszerűen nem hajlandó levenni, inkább felkap rá egy gumikesztyűt, amitől aztán még sokkal életidegenebb lesz az egész szituáció, mert mégis ki a fene főz otthon gumikesztyűben. Arról nem is beszélve, hogy néha csak úgy megáll, és a konyha közepén befújja magát parfümmel, mert – ahogy mondja – szüksége van egy kis „parfümszünetre”. Kutyáit a konyhapultra ugyan főzés közben nem pakolja fel, de az egyik adásban vacsora után ölbe vesz vagy négyet is, és csak úgy ráteszi őket az ebédlőasztalra, akik természetesen azonnal pusztítani kezdik az ételt.

Közben az egyik influenszer vendége megkérdezi, hogy ezek élő állatok vagy plüsskutyák.

A Demi Lovatóval elkészített menüsor a másik kedvencünk, ami így hangzik:

  • Rózsaszín, szív alakú ravioli, házilag készült tésztából.
  • Egyszerű kaprisaláta.
  • Unikornis cannoli.

Már ezt olvasva is felhúzhatjuk a szemöldökünket, hogy mégis hogyan készít tésztát saját kezűleg Paris Hilton, aki még egy tojást sem tud feltörni, hámozót pedig életében egyszer sem látott. Spoiler: sehogy, ugyanis katasztrofálisan alakítanak a konyhában, merthogy a tésztának kinéző valami (amit még rózsaszínre is befestenek) egyrészt odaragadt Paris Hilton gumikesztyűjéhez, majd eggyé vált vele – ami nem csoda, hiszen konkrétan minden utasításnak az ellenkezőjét csinálják, ami a receptben áll. Gyúrás közben a tésztát röhögve agyonlocsolják olívaolajjal, aminek miértjére már inkább nem is keresünk válaszokat, és ahelyett, hogy sodrófával kinyújtották volna azt a kevés tésztát, amit nagy nehezen sikerül meggyúrniuk, inkább csapkodnak rajta néhányat, és csodálkoznak, hogy nem fér be a tésztanyújtó gépbe.

Vizet forralni annyira egyszerű

— jegyzi meg elégedetten. Ízlés dolga, hogy ki milyen szósszal szereti a tésztát, abban viszont egyáltalán nem vagyunk biztosak, hogy egy nagy tömb vaj megolvasztva önmagában túlságosan finom lehet tésztára öntve, de legalább mindkettőjüknek meglehetősen ízlett a végeredmény. A desszerttel sem jártak túl nagy sikerrel, a cannolihoz való töltetéket Hilton már korábban elkészítette, viszont annyira büszke volt rá, hogy miután kivette, hogy megmutassa Lovatónak az alapanyagot, elfelejtette visszarakni a hűtőbe. Így a cannoli tölteléke olyan folyós lett, hogy konkrétan használhatatlanná vált. Ettől függetlenül nagyon jól szórakoznak, a világ összes ehető csillámporát és díszítőelemét rászórják a rózsaszínre és lilára festett tésztára.

KIT KARZEN / NETFLIX

Családi vacsoraest, aminél mindenki elengedi magát

Az évad fináléjához különösen jó választás volt a családtagjait áthívnia. Nővérével, Nicky Hiltonnal és anyjával, Kathy Hiltonnal tartott főzős estet. Steaket, hagymakarikákat, salátát és farm salátaöntetet készítettek. Az epizód azért volt izgalmas, mert Hilton családtagjaival teljesen másképpen, jóval felszabadultabban viselkedik. Néha még egymást is kóstolgatják, odapirítanak a másiknak, de a klasszikus „Én megmondtam!” is elhangzik néhányszor. Kifejezetten jó nézni, mert még kamerák előtt is úgy viselkednek, mint egy átlagos család, akik az otthon kényelmében elengedik magukat, nekünk, nézőknek pedig picit olyan érzés, mintha beengedtek volna az életükbe. Egy ponton Kathy Hilton még arról is faggatni kezdi a nagyobbik lányát, hogy vőlegénye össze tud-e rakni egy babakocsit, és tud-e kereket cserélni, mire az kicsit flegma stílusban válaszol neki.

KIT KARZEN / NETFLIX

Ha egyvalamit tanulhatunk a műsorból, mindenféleképpen azt, hogy mit ne csináljunk.

  • Ha hagymakarikát szeretnénk rántani, ne öntsük le tojással, liszttel és prézlivel, amit előtte már összekevertünk, mert akkor úgy járunk, mint Hilton, akinek az anyja mosta ezután tisztára a mosogatókagylóban a hagymakarikákat.
  • Ne vegyünk fel napszemüveget a hagyma pucolásához és felvágásához, mert megvágjuk a kezünket.
  • Lehetőleg ne szeleteljünk paradicsomot és olyan ételt, ami foltot hagy – hófehér ruhában.
  • Friss bazsalikomnál nincs szükség a gyökerére, elég csak a leveleit felhasználnunk.
  • Próbáljunk meg nem öklendezni a pulyka kibelezése közben, és az sem árt, ha mindezt nyitott szemmel csináljuk.

Az egyértelműen hülyéskedésnek szánt főzőműsornak kevés olyan pillanata van, ami nem köti le teljesen a figyelmünket, és nem csak azért, mert azon röhöghetünk, hogy Hilton nem érti, mi az a citromhéj, vagy mert ötödik próbálkozásra sem sikerül kiejtenie egy mexikói étel nevét, hanem mert egyszerűen nem veszi magát komolyan. Pontosan tudja, ha mindennapi dolgokról van szó, elképesztően életképtelen, és nem is akarja másnak mutatni magát, mint amilyen. Ezzel az autentikussággal sikerült tökéletesen megtalálnia a határt a vicces és az idegesítően tudatlan között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik