Szórakozás

Paris Hilton főzőműsort indított, de ez csak elrettentő példa lehet

Vagy egy nagyon rossz vicc.

A celeb YouTube csatornáján hétfőn rajtolt el a Cooking with Paris névre keresztelt főzőműsora, aminek első részében egy lasagne-t készít el.

A videó azzal kezdődik, hogy Paris Hilton a csivavájával a kezében besétál a konyhába, ahol látszólag még sosem járt, majd felrak főni egy csomag száraztésztát. Természetesen kézmosás vagy anélkül, hogy levenné a kesztyűjét. Ezután kipakolja a hűtőből a darált húst és a sajtokat, amit aztán elkezd lereszelni.

Ekkor közli, hogy ez nagyon fárasztó munka, ráadásul a konyhai eszközök között sem igazán ismeri ki magát. A serpenyőbe öntött túl sok olajat papírtörlővel itatja fel, a húst két óriási lapáttal próbálja meg kavargatni, majd egy szűrővel önti le róla az el nem főtt levet. Eközben majdnem felgyújtja a derékig érő póthaját, felfrissülésként pedig arcpermetet fúj magára és a körülötte lévő hozzávalókra. Aztán figyelmeztet, hogy ezt inkább ne az étel közelébe csináljuk.

Paris Hilton gyereket szeretne
Az unokahúgai meggyőzték a gyerekvállalásról.

Főzős videó helyett ez inkább egy hogyan ne csináld videó és őszintén reméljük, hogy Paris Hilton is csak viccnek szánta. Habár annak is kifejezetten ijesztő.

Kiemelt kép: YouTube/Paris Hilton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik