Kultúra

Beperelte a Disney-t Scarlett Johansson

Youtube
Youtube
Jókora anyagi kár érte a Fekete Özvegy miatt.

Scarlett Johansson neve az elmúlt órákban leginkább Návai Anikóval összefüggésben tűnt fel a magyar médiában, a tengerentúlon azonban egy jóval nagyobb hullámokat kavaró ügy vette kezdetét.

Johannson ügyvédei ugyanis beperelték a Walt Disney Companyt, arra hivatkozva, hogy a cég szerződést sértett, és a Fekete Özvegyet a mozipremierrel egy időben tette elérhetővé saját streamingszolgáltatásán, a Disney+-on, jókora bevételkiesést okozva ezzel a színésznőnek.

A hivatalos iratok szerint a filmnek ugyanis exkluzív mozis premiert kellett kapnia, Johannson fizetésének egy részét pedig a vászon elé beülők jegyárai tették volna ki.

Az online térbe való feltöltésnek köszönhetően a nézőszám nyilvánvalóan alacsonyabb a vártnál, így ezzel súlyos összegeket húznak ki a színésznő zsebéből.

Kapcsolódó
A mozisok szerint a Disney magának köszönheti a Fekete Özvegy összeomlását
Szerintük el kéne végre felejteni a mozissal egyidejű online premiert.

Az ügyvédek egyike, John Berlinski a CNBC kérdésére elmondta, hogy a Disney nyilvánvalóan a részvényeik értékének növelése miatt teszi mindezt, döntésüket pedig a koronavírus-járvánnyal magyarázzák.

Berlinski hozzátette: egészen biztosan nem ez lesz az utolsó hasonló ügy, így várhatóan több hollywoodi színész is hasonló pert indít – egészen addig, míg a Disney nem kezdi tisztelni a szerződésben foglaltakat.

A Fekete Özvegyről írt kritikánk itt olvasható.

Kapcsolódó
A Fekete Özvegy a Marvel-filmek Halálos irambanja
A Halálos iramban-filmekben már komikusan sokat emlegetett család a Fekete Özvegy-filmnek is sokkal inkább a középpontja, mint a szokásos világmentés. Spoilermentes kritika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik