Sport

A játszmát sem veszítő Gálfi Dalma már elődöntős a budapesti WTA-tornán

facebook.com/hungariangp
facebook.com/hungariangp

A szabadkártyával indulási jogot szerző Gálfi Dalma bejutott karrierje első WTA-elődöntőjébe pénteken a budapesti tenisztornán.

Kapcsolódó
25 év után van újra két magyar a budapesti tenisztorna negyeddöntőjében
A Babos Tímeát kiejtő, hatodik kiemeltet is kiejtette Udvardy Panna, korábban Gálfi Dalma is remekelt.

A világranglista 176. helyezettje pénteken a szerb Olga Daniloviccsal (164.) szállt szembe. Mindketten idegesek lehettek, mert két-két brékkel érték el a 3:3-as eredményt. A 22 éves magyar játékos azonban úrrá lett az izgalmakon és az első szettet behúzta. Danilovics viszont egyre idegesebb lett, amitől újabb és újabb hibákat követett el, Gálfi 4:0-ra elhúzott és bár az ötödik gémet is nyerhette volna, végül 6:2-vel búcsúztatta ellenfelét.

Forrás: Sofascore.com

Gálfi Dalma számára szenzációsan alakul a torna, hiszen 2015-ben juniorként nyert párosban Wimbledonban és a US Openen egyesben, a felnőttek között azonban nem volt még sikere. Egész pontosan

kedden nyert először főtáblás WTA-meccset a spanyol Aliona Bolsova ellen. Azóta további két mérkőzést játszott és úgy került a legjobb négybe, hogy játszmát sem veszített.

Gálfi ellenfele az első kiemelt kazah Julija Putyinceva (42.) lesz. A Hungarian Grand Prix történetében legutóbb Szávay Ágnes jutott magyarként az elődöntőbe 2010-ben, amikor végül másodszor megnyerte a versenyt.

Szintén remekelt a budapesti tornán Udvardy Panna, azonban számára a negyeddöntő volt a végállomás. A világranglista 204. helyezettje Anhelina Kalinyinával (95.) csapott össze és szintén rengeteg brékkel kezdődött ez a meccs is, 3:2-ig négyszer is elvették egymás adogatását. Az ukrán játékos 4:4 után megnyerte a nyitószettet, majd egy brékkel azonnal előnybe került, amit végig meg tudott tartani, így Udvardy kiesett.

Párosban játék nélkül döntőbe jutott Stollár Fanny, miután Sara Erraniról kiderült, hogy ott lehet a tokiói olimpián. Ezért az olasz játékos és partnere, a román Irina Bara a visszalépett. Stollár így a fináléban a Bolsova, Tamara Korpatsch kettős ellen lép pályára Mihaela Buzarnescuval az oldalán.

Eredmények – budapesti tenisztorna, negyeddöntő

Anhelina Kalinyina (ukrán)-Udvardy Panna 6:4, 6:4
Gálfi Dalma-Olga Danilovic (szerb) 6:4, 6:2
Jelena Putyinceva (kazah, 1.)-Katerina Kozlova (ukrán) 6:7 (4-7), 6:0, 7:5

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik