Nagyvilág

Elaltatták a nőstény medvét, mert hónapok óta Bélagyulafalva környékén kóborolt

Elkábítottak, majd elaltattak a hatóságok egy nőstény medvét, amely hónapok óta félelemérzet nélkül kószált egy szlovákiai faluban és annak környékén, számolt be az MTI.

A szlovák környezetügyi minisztérium szerint a nagyjából négyéves ragadozó tavaly június óta kóborolt Bélagyulafalva lakott területein. Az illetékes hatóság azóta 44 alkalommal szállt ki a helyszínre, hogy elterelje az állatot. A vad nem mutatta félelem jelét, amikor emberekkel találkozott, megközelítette őket és védte a hulladékgyűjtőkből kiszedett élelmet.

A medvét zajjal, fénnyel, figyelmeztető lövéssel és petárdával sem lehetett elijeszteni. A szakemberek végül az állat elkábítása és elaltatása mellett döntöttek, amit egy állatorvos felügyelete mellett hajtottak végre.

Megállapították továbbá, hogy a medve elsősorban a nyitva hagyott hulladékgyűjtők miatt szokott hozzá az emberek jelenlétéhez.

Kapcsolódó
Egy liechtensteini herceg engedély nélkül lőtte ki Arthurt, Románia legnagyobb medvéjét
Egy természetvédő szervezet szerint ez így orvvadászat volt, mert kilövési engedélye egy anyamedvére szólt.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik