A selejtezőben érdekelt öt magyarból egy sem jutott tovább a második fordulóba szombaton a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tornán.
A kvalifikációban indult hazai játékosok közül Szabanin Natália, az egyéni világranglista-helyezéssel szintén nem rendelkező Tóth Amarissa, továbbá Drahota-Szabó Dorka (659.), Bondár Anna (241.) és Stollár Fanny (349.) is kiemelt ellenféltől kapott ki.
Az óbudai Hungarian Grand Prix 32-es főtábláján négy magyar helye már biztos:
A hétfőn 11 órakor rajtoló főtáblán – melynek sorsolását vasárnap délelőtt rendezik – a verseny honlapjának tájékoztatása szerint a kazah Julia Putyinceva (43.) lesz az első kiemelt, mert a szintén nevezett argentin Nadia Podoroska (39.) indulhat a tokiói olimpián, ezért megváltoztatta a versenyprogramját.
A kiemelt képen Stollár Fanny látható, de a fotó egy tavalyi tornán készült.