Tech

Lehet, hogy az idegenek már többször felkeresték a Naprendszert

Nigel Killeen / Getty Images
Nigel Killeen / Getty Images

Avi Loeb, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője a Scientific Americanben járja körbe a kérdést, hogy lehet-e kapcsolat az ufók (azonosítatlan repülő tárgyak) és az ‘Oumuamua között. Az ‘Oumuamua az utóbbi évek egyik legnagyobb csillagászati rejtélye: a 2017-ben észlelt objektum az első csillagközi látogató, amelyet a Naprendszerben azonosítottak. A mára eltűnt ‘Oumuamua több tulajdonsága is furcsa, a szakértők egyelőre nem tudják, hogy pontosan milyen típusú objektum lehet.

Loeb úgy gondolja, elképzelhető, hogy az ‘Oumuamua egy idegen civilizáció napvitorlás űreszköze, amely akár adatokat is gyűjthetett rendszerünkről. Sokat kritizált elméletét idén egy könyvben mutatta be, a Földönkívüliről írt ismertetőnket itt, a Loebbel készült interjúnkat pedig itt olvashatja.

Kapcsolódó
Önteltség lenne azt hinni, hogy egyedül vagyunk az univerzumban
Avi Loeb, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője szerint 2017-ben egy idegen szerkezet haladhatott át a Naprendszeren. Interjú.

A kutató új cikkének apropóját a Pentagon készülő ufójelentése adja. Az Egyesült Államokban a Kongresszus arra kötelezte a hadsereget és a hírszerző szerveket, hogy átfogó publikációt adjanak ki a hivatalosan azonosítatlan légi jelenségeknek (UAP) nevezett repülő objektumokról.

Loeb szerint amennyiben a megfigyelt ufók kínai vagy orosz technológiák, és így nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, létezésüket nem tárták volna a nyilvánosság elé. Mint írja, elképzelhető, hogy az Egyesült Államok kormánya úgy hiszi, az objektumokat nem ember alkotta.

Mindez két dolgot jelenthet: az ufók vagy természetes földi jelenségek, vagy idegen eredetűek.

Loeb szerint bármelyik forgatókönyv esetén valami új és izgalmas dologról van szó, éppen ezért az UAP-k vizsgálatát a kormányzat helyett a tudósokra kellene bízni.

A kutató úgy gondolja, hogy a jelenségek többsége természetes, és hogy az UAP-k földön kívüli eredete egyelőre igen spekulatív. Ha viszont eljátszunk az extrém gondolattal, lehetséges, hogy az ‘Oumuamua elődjei olyan apró szondák voltak, amelyeket a Föld légkörébe engedett le egy idegen civilizáció. Amikor az esemény megtörtént, még nem voltak olyan műszereink, amelyekkel megfigyelhettük volna a szondákat.

A szakértő szerint fontos lenne minél több tudományos adatot gyűjteni az UAP-król, hogy megismerhessük természetüket. Loeb támogatja, hogy a jelenségek vizsgálata szakértők által, tudományos módszerekkel történjen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik