Augusztus 27-én a még rendelkezésre álló uniós forrásokból átcsoportosítottak 111 milliárd forintot gazdaságfejlesztésre, ebből 105 milliárdot a vállalkozások, ezen belül a kkv-k fejlesztésére. Ön korábban azt írta, 100-150 milliárd sem elég. Miért?
A magyar GDP 1 százaléka nagyjából 260milliárd forint, vagyis a gazdaságfejlesztésre átcsoportosított összeg mindössze a GDP 3-4 ezreléke, ami valószínűleg két évre oszlik el. Ekkora összeggel a magyar gazdasági folyamatokra érdemben hatni nem lehet. A kormány lépései túl kicsik, és intézkedéseivel fáziskésésben van.
Azt mondja, nem jól használjuk fel az uniós forrásokat?
2006 tavaszán javasoltam, hogy az uniós fejlesztések legalább 50 százalékát fordítsák gazdaságfejlesztésre. Ehelyett mindössze 9 százalék ment ilyen célra. Nem gazdaságos, hogy az uniós pályázati pénzek legalább 20, vagy inkább 30 százalékát maga az elosztási mechanizmus (intézmények, pályázatíró cégek, reklám, stb.) emészti fel. A pályázatokkal foglalkozó intézmények dolgozóinak felét el kellene bocsátani, és ehhez hozzárendelni a feladatok felének eltörlését is.
Ez nem túlzás?
Nem. Nem kellene mást csinálni, mint a brüsszeli minimum elvét alkalmazni, csak azt várni el a pályázóktól, amit Brüsszel elvár tőlünk, nem többet. Hogy csak egyet említsek, a teljesíthetetlen árbevétel-növekedési elvárásokat is felülírta az élet.
Életszerűtlen pályázatok, burjánzó bürokrácia
A pályázati kiírásokkal sem elégedett?
Sokszor nem életszerűek a pályázatok, és olyan elvárások vannak a rendszerben, amelyek egymással szembe mennek. Nem ért a gazdasághoz, aki a technológiai fejlesztésnél elvárja, hogy bővüljön a létszám. Hiszen ha valaki vesz egy jobb esztergagépet, akkor kevesebb emberrel tudja elvégezni addigi feladatát, nem többel. Fordítva is igaz ez, ha a létszámbővítés a gazdaságpolitikai cél, akkor nem várható el új technológia alkalmazása.
A munkahely-megtartási cél mennyire teljesült a kamara szerint?
A vállalati visszajelzések szerint egyáltalán nem. A kisfoglalkoztatók számára gyakorlatilag elérhetetlen ez a program. A nagyfoglalkoztatók pedig kifogásolták, hogy tavaszi munkahelymegtartó döntéseket hónapokig nem hozott meg a kormányzat, túllépve minden határidőt. Úgy érezték, hogy tulajdonképpen megvezették őket: azért volt ilyen hosszadalmas a döntés, hogy addig se küldjék el az embereket, aztán utána közölték velük, hogy sajnos nem nyertek a pályázaton.
És a munkahely-teremtési?
Nagyon súlyos filozófiai tévedésben van a kormányzat, ha azt hiszi, hogy neki kell munkahelyeket teremtenie. Ez nem az ő feladata, hanem a gazdasági szereplőké, mert csak ők képesek értékteremtésre, új forrás előállítására. Az állami eszközökkel teremtett munkalehetőségekkel (közmunka vagy munkahely) az újraelosztás forrásaiból táplálkozók számát növelik, állami pénzt emésztenek fel, és nem termelnek új forrást. Sajnos a megteremtett munkahelyek közel 80 százaléka csak állami forrással lesz később fönntartható.
Uniós pénzek: a hajó inkább elment
Azt írta, az uniós pénzek nem tudták dinamizálni a gazdaságot. Bepótolható ez még?
Csak akkor, ha gazdaságfejlesztésre fordítanák. A 7-8 ezer milliárddal, amit az uniótól kapunk 7-8 évre, a GDP méretéhez képest plusz 4 százaléknyi forráshoz jutottunk (amiért nem mi dolgoztunk meg). Ha tehát csak szinten tartottuk volna a gazdaságot, akkor önmagában az uniós pénzből évi 4 százalék GDP-növekedésnek kellett volna keletkezni.
Ehhez képest idén 6-8 százalék mínuszban leszünk. Ha nem lett volna az uniós pénz, akkor ez az arány még rosszabb lenne. Ez pedig azért van, mert rossz gazdaságpolitikát folytatunk.
Mondana példát?
Tudok olyan várost, ahol az ipari park felújítására nem volt uniós pénz, de lefedik a római romokat üvegkupolával. Utóbbi működési költsége évi 200 millió lesz. Lehet, hogy ha kibővítették volna az ipari parkot, nőttek volna az adóbevételek. Ugyanez a helyzet a településszépítési projektekkel is: csak az építkezés alatt hoznak fellendülést, tartósan nem.
Az ilyen beruházások helyett inkább meg kellene erősíteni a betelepülő külföldi cégek magyar beszállítóit, hogy velük szerződjenek az igényes gyártók, ne importból szerezzék be, ami kell nekik a termeléshez. De a politikát ez nem érdekli, csak arra koncentrál, hogy minél több szalagot vághasson át, mire jönnek a választások.
Mi kellene ahhoz, hogy a gazdaságélénkítés beinduljon az uniós forrásokon keresztül?
Szerintem bizonyos értelemben a hajó elment. A döntések 70 százalékban megszülettek (ha még nincsenek is kipumpálva a pénzek). Fáziskésésben vagyunk, a lépéseket 2005-2006-ban kellett volna megtenni. Akkor, amikor ment még a gazdaság. Ma minden tényező szembe jön. Nincs kereslet.
Ha reformszövetségi tagként ott lenne a kormányban, mit tenne?
Ugyanazt, amit akkor mondtunk. Az alrendszerek átalakítását. Egyébként csak egy még nagyobb problémába megyünk bele. Erőforrásainkkal víz felett tartjuk magunkat, de a megnyert időt elvesztegetjük. De mi lesz, amikor ezek az erőforrások elfogynak? Még lerohadtabb rendszereink lesznek.
Ez a költségcsökkentés oldala. És a gazdaságélénkítés?
Ott nincs mozgástér, amíg nem mozdul meg a gazdaság. Amikorra eldördül a startpisztoly, addigra kell olyan pozícióba hoznunk magunkat, hogy kellő edzettségben legyünk. Most át kell alakítani az alrendszereket, leépíteni a bürokráciát, visszaszorítani a korrupciót. Rendbe tenni a dolgainkat, hogy amikor megnyílik a pálya, akkor futhassunk. Akkor pedig az összes még meglévő uniós pénzt a gazdaságba kellene forgatni. Azzal talán összességében ki is jöhet átlagban az említett 40-50 százalékos optimális gazdaságfejlesztési arány.
Aki jó kondícióban fogadja a konjunktúrát, az a nyertese lesz. Magyarország most rossz kondícióban van.
Féloldalas a válságkezelés
Azt mondja, rossz gazdaságpolitikát folytatunk, és például a konvergenciaprogram inkább leszakadást hozott, mint közeledést az EU-s szinthez. Mivel támasztja alá ezt az állítást?
Vásárlóerő-paritáson az egy főre eső jövedelem kisebb most, mint volt az uniós csatlakozás pillanatában. Amíg a csatlakozásra készültünk, közelítettük az átlagot, utána stagnáltunk, az utóbbi években pedig erőteljes leszakadást mutattunk. Egyetlen csatlakozó ország sincs ilyen állapotban.
Oszkó Péter pénzügyminiszter a reformszövetség tagja volt, ön pedig alapítója. Programjuk fontos elemei szerepelnek a mostani kormány ténykedései között. Mégis azt állítja, másként kezelte volna a válságot?
A Bajnai-kormány hivatalba lépésekor három feladatot vállalt fel: az ország fizetőképességének, a költségvetés egyensúlyának fenntartását, a gazdaság dinamizálását, és az ország iránti bizalom helyreállítását, ami az első kettőből adódik. A költségvetési és az adóelképzelések készen voltak. Irányukkal nem, legfeljebb mértékükkel lehetett vitatkozni. De a gazdaság dinamizálására vonatkozó elképzelések hiányoztak. Ilyen értelemben csak félig kezelték a problémát.
Frontsebészként vágna
Gazdaságélénkítés nélkül nem hozhat eredményt a kormány válságkezelő programja című munkájában a teendők között írja: felkészülés a „rendeleti úton való kormányzásra”. Mit értsünk ezen?
Bizonyos kérdésekben meg kellett volna kerülni a parlamentet, a hosszas vitákat, és azonnali döntéseket hozni. Gyorsan vágni, mint a frontsebész. Más európai országokban (például Romániában, Franciaországban) a jogrend ismeri ezt a lehetőséget, és válság idején él is vele a kormány.
Most is alkalmazná ezt a módszert?
Igen, bár nyugodtabb a gazdasági helyzet, mint májusban volt, amikor ezt írtam. Bizonyos kérdésekben, például az állami juttatások terültén mindenképpen.
Miért?
Az a baj, hogy sokkal többen élnek járulék-, járadékfogyasztásból, mint munka- vagy vállalkozói jövedelemből. A politikai erők pedig abban érdekeltek, hogy megvásárolják e rétegek, vagyis az inaktívak és a közalkalmazottak szavazatait, ezért nem változtatnak a jelenlegi rendszeren. Én megtenném. Már csak azért is, hogy a vállalkozók ne azt lássák, hogy a nagy nyögve befizetett adóik elfolynak az állami és önkormányzati működésben.
Min változtatna soron kívül?
Átfésülném és megváltoztatnám a nyugdíjrendszert. Idén 226 ezren mennek nyugdíjba, és mindössze 84 ezren lépnek be a munkaerőpiacra. Ha ebből levesszük a 27-28 százaléknyi munkanélküliként kezdőt, akkor alig 50 ezer új munkavállalóval számolhatunk.
A nyugdíjasok számához meg hozzájön a gazdasági válság miatt munkájukat elveszítők mintegy harmada, mint előnyugdíjas. 800 ezernyi rokkantnyugdíjasunk van – ennyi még a második világháború után sem volt. Közel ötszázezer a még nem nyugdíjas korú nyugdíjasunk. A rokkantnyugdíjakat felülvizsgáltatnám, az előnyugdíjazást megszigorítanám, visszamenőleg is.
Van-e másik ilyen terület?
A különböző segélyeké. Amíg egy négytagú család többet keres azzal, hogy felveszi az összes lehetséges állami juttatást, mint azzal, ha elmegy minimálbéren dolgozni, addig nem érdekelt a munkába állásban. A szlovákok példáját követve 50, de legalább 30 százaléknyi éket vernék a minimálbér és a „valamennyi elérhető juttatás” közé. Bármennyire is népszerűtlen a politikai érdekeket minél távolabb tartva szakmai döntéseket hozni.
Mely kérdéseket kezelné még hasonló módon?
Kevés olyan van, amit nem. Ide tenném ha lehetne az önkormányzatok átfaragását is, de ahhoz kétharmados parlamenti döntés kell. Viszont az oktatási rendszer, az egészségügy, a közösségi közlekedés mélyreható átalakításánál alkalmaznám a közvetlen, azonnali beavatkozást.
A jelenlegi kormánynak mintegy háromnegyed éves kötött mandátuma van. Nem védhető, ha már nem akarnak nekiállni a nagy struktúrák megváltoztatásának?
Nem. Ezt nem tartom felelős hozzáállásnak. Amit most tesznek, az rövid távon eredményes. Hosszú távon viszont a meglévőknél még nagyobb problémáknak alapoznak meg. Egy vállalkozás sem tud kikecmeregni a bajból, ha a rövid távra szerzett tőkéjét nem működése átalakítására használja fel.
Az új kormánynál is szükség lehet az említett kérdésekben a parlament hozzájárulása nélküli döntésekre? Akkor is, ha erős politikai legitimitása lesz?
Hangsúlyozom, most kisebb a kényszer, mint amikor arról volt szó, hogy egyáltalán finanszírozható-e az ország. Akkor volt az a pillanat, amikor a rendeleti úton való kormányzás leginkább célszerű és logikus lett volna. De mivel hiszek abban, hogy határozottan kell a folyamatokat végigvinni, szükség lehet még ilyen beavatkozásokra.
Korrupció- és adócsökkentés kell
Ön szerint jóval nagyobb adócsökkentésre lenne lehetőség, ha az új kormány hozzányúlna valamennyi társadalmi alrendszerhez. Mekkorára?
Ahhoz, hogy megmozdítsuk a gazdaságot, nagy lökésre van szükség. Legalább a GDP 1-2 százaléka kell hogy megjelenjen makroszinten pluszban, vagyis 3-500 milliárd alatt nem lehet hatást várni.
Az 5 százalékos társadalombiztosítási járulékcsökkentés fölfogható 300 milliárdos élénkítésként. Nem ért ezzel egyet?
Ha csak az adórendszer egy sorát nézem, akkor igaz ez az állítás. De ha azt nézem, hogy valamennyi sor együttesen milyen hatást vált ki, akkor már nem.
A 3-400 milliárdos lökés akkor további adócsökkentésből eredne? El tudja ezt képzelni ugyanebben a struktúrában?
A kérdésben benne van a válasz: nem. Ha nem nyúlunk hozzá a kiadási oldal összes tételéhez, akkor nem.
Az adócsökkentésen túl kell még valamilyen eszköz a gazdaság kifehérítésére?
Magyarországon a korrupció gyökere a politikai korrupció. Kiterjedt, és a felmérések szerint minden szinten egyre nő. Last minute-hangulatban van az ország.
Miben érzékeli ön vagy az ön által képviselt vállalkozások ezt a last minute-hangulatot?
Tudnék erre válaszolni, de nem szeretnék. Ha kimegy az utcára, ön is látja.
Hogyan lehet ezen változtatni?
A döntések átláthatóságával. Olyan rendszerek leépítésével, amelyek nem szólnak másról, mint az afféle előre eldöntött dolgok megalapozásáról és legitimalizálásáról, mint amilyen a közbeszerzések jelentős része. Nem lehet hagyni, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek vesztese mindig egy-egy önkormányzat vagy a kormányzat. Szigorú büntetésekre van szükség, visszamenőleg is.
És a hétköznapi kis adócsalások?
Bár megvannak a gyökereik, amiket nem könnyű kitépni, de nem ezen a szinten vesznek el a nagy pénzek. Tenni kell ellenük, de csak akkor érdemes, ha nem az derül ki a végén, hogy ez többe került, mint amennyit hozott. A vagyonosodási vizsgálatoknál például másodfokon a perek jelentős részét veszti el mostanában az APEH. Mintha kezdene kifulladni a feketegazdaság elleni harc. Nem csoda, hiszen nem lehet egy egész társadalmat ellenséges módon kezelni.
Azt mondta, a jelenleginél nagyobb adó- és járulékcsökkentésre, vagyis a belső kereslet élénkítésére van szükség. Nem baj, ha emiatt nő a hiány?
Mivel az exportpiacokra nincs igazán ráhatásunk, a magyar növekedés harmadáért felelős belső piacot kell élénkítenünk. Ez különösen fontos lenne most, mivel az utóbbi időszakban a reáljövedelmeknél is jobban csökkent a reálfogyasztás azzal (ami egyébként örvendetes), hogy a lakosság elkezdte visszafizetni a hiteleit.
Nagyon szűk a mezsgye, ahol be lehet avatkozni anélkül, hogy jobban eladósodnánk, de muszáj. Az egyik ilyen terület a már említett nagy struktúrák átalakítása. A másik az uniós források jobb felhasználása.
Inkább nem lenne miniszter
1998 és 2002 között tagja volt Orbán Viktor gazdasági tanácsadó testületének. Részt vesz-e most a Fidesz programjának megírásában?
Nem.
Vállalna-e kormányzati szerepet?
Nem igazán izgat a kormányzati szerep, de ez a kérdés majd akkor lesz aktuális, ha felteszik nekem. Bőven van mit tenni kereskedelemfejlesztésben, gazdaságélénkítésben, kkv-finanszírozásban, stb. Nagy lépéseket lehetne tenni. Ezek jobban izgatnak.
