Élet-Stílus

Idegen akcentussal beszél a balesete óta

CT (CT)
CT (CT)

Francia akcentussal beszél egy ausztrál nő, mióta súlyos fejsérülést szenvedett egy autóbalesetben.

A tasmaniai születésű Leanne Rowe sohasem járt Franciaországban, de még francia barátai sincsenek, akiktől ráragadt volna az akcentus, a francia nyelvet pedig csupán kisiskolás korában tanulta. A 8 évvel ezelőtti autóbalesete után – a fejsérüléséből magához térve – azonban francia akcentussal kezdett el beszélni, s ez az állapot még ma is tart.

A balesetben nemcsak Rowe koponyája sérült meg, hanem az állkapcsa is eltört. Először hosszú ideig képtelen volt megszólalni, később aztán visszatért a beszédkészsége. A környezete érthetetlennek találta az asszony beszédét; ezt eleinte a gyógyszerek hatásának tudták be. Ám idővel kiderült, Rowe francia akcentussal beszél.

Az akcentusváltás nagyon idegesíti és bántja a balesetet szenvedett asszonyt, szinte már depresszióssá vált ettől a betegségtől. „Dühít, mert bár semmi bajom sincs a franciákkal, én mégiscsak ausztrál vagyok, nem pedig francia” – fakadt ki a napokban az ausztrál tévében vetített riportban, amely Rowe betegségét boncolgatta.

Mint a kezelőorvosa elmondta, az ausztrál asszony a második olyan személy az országban, aki ebben a ritka, úgynevezett idegen akcentus szindrómában szenved.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik