Belföld

Szétesett Gyurcsány csomagja

Nem működnek már csomagként a kormányfő köztisztaságot szolgáló jogszabálytervezetei, sem az ahhoz kapcsolt népszavazási kezdeményezések - írja a Világgazdaság.

A népszavazástól vélhetően teljes egészében eláll az MSZP. Míg a kormány szerint Gyurcsány Ferenc továbbra is elszánt, s a képviselői javadalmazás, a főállású képviselőség, a pártfinanszírozás ügyében kitart a referendum mellett, a szocialisták szerint egyik kérdésben sem lesz népszavazás. Ez szerintük felesleges, értelmetlen.

A köztisztasági hadjárat pillanatnyi sikert hozott ugyan Gyurcsány Ferencnek, de már semmiféle politikai haszonnal nem kecsegtetnek az ügyek. Nem kerül sor a képviselők javadalmazásának újraszabályozására: a Fidesz nem kívánt hozzájárulni ahhoz, hogy akár papíron is növekedjen a honatyák bére. A párt- és kampányfinanszírozásról szóló javaslat ugyan szintén lekerült a napirendről, de azért, mert itt tovább tárgyalnak.

Az öt javaslatból egyet pipálhat ki a miniszterelnök, a parlament az ellenzék támogatásával elfogadta a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló törvényt. „Európa legszigorúbb összeférhetetlenségi” szabályáról nagy a csönd, ez a tervezet jövő héten érkezik el a módosító indítványokról szóló szavazásig. Vélhetően csak jövőre derül ki – ha a kampányfinanszírozás ügye is eldől –, a törvények hogyan is „aránylanak” a népszavazáshoz. A kormányfő azt mondta korábban, ha a parlamentben nem talál támogatókra, a néphez fordul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik