Nagyvilág

Mladić élete végéig börtönben marad, elutasították a fellebbezését

Jerry Lampen / ANP / AFP
Jerry Lampen / ANP / AFP
A volt boszniai szerb tábornok a hágai bíróság szerint felelős népirtásért és más bűnökért is.

Visszautasította a bíróság a többféle háborús bűnnel vádolt Ratko Mladić fellebbezését – döntött az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) kedden a BBC News szerint. A Guardian felidézi, a Bosznia mészárosa gúnynevet kapott Mladić fellebbezett 2017-es elsőfokú, életfogytiglani börtönről szóló elsőfokú ítélete ellen, ezt bírálták most el a hollandiai Hágában. Az ülést Prisca Matimba Nyambe zambiai bíró elnökölte.

A 78 éves Mladićot teszik ugyanis felelőssé a második világháború utáni Európa legsúlyosabb, civilek elleni gyilkosságsorozatáért, az 1995-ös srebrenicai népirtásért. Most tíz vádpontban kell öt bíró előtt felelnie Mladićnak, ezek között van például kivégzés, terrorizmus, túszejtés, civilek elleni jogosulatlan támadások. Azonban a népirtás mint vádpont eddig nem volt a listán, de a másodfokú ülés ezt is megtárgyalja Serge Brammertz ENSZ-ügyész indítványára.

Mladić 1992-96 között volt a boszniai szerb hadsereg vezérkari főnöke, majd bujkálni kényszerült háborús bűnössége gyanúja miatt. 2011-ben fogták el végül, 2017-ben 40 év börtönre ítélték, amit 2019-ben életfogytiglanira módosítottak.

Az ítélethozatal idejére a 8000 srebrenicai lemészárolt fiú és férfi hozzátartozóinak egy része a bíróság előtt gyűlt össze. Reménykednek, hogy Mladić élete végéig rács mögött marad. Hogy a volt tábornok megússza a börtönt, az ötből három bírónak támogatnia kéne felmentését, egyes vélemények szerint csak egy egyhangú döntés szolgálhatná igazán az áldozatok hozzátartozóinak megnyugvását.

A vádlott hosszú ideje azt állította, az egész törvényszék csak a nyugati hatalmak kisgyereke, míg ügyvédei másféle védekezéssel azon az állásponton voltak, Mladić ott se volt Srebrenicában. Mindenesetre a bírói tanács szerint Mladić nem szállított elég bizonyítékot, hogy alátámassza mondandóját és felmentsék őt. Az még nem világos, Mladić hol tölti majd le hátralévő büntetését.

A boszniai elnökség kétharmada elégedett

A bosznia-hercegovinai háromtagú államelnökség bosnyák és horvát tagja üdvözölte, szerb tagja viszont elítélte a hágai ítéletet az MTI híre szerint. Šefik Džaferović, az államelnökség bosnyák tagja szerint valódi igazságszolgáltatás történt, a következő lépés az, hogy a szerb nép is elfogadja ezt az ítéletet. Džaferović sajnálja viszont, hogy a bíróságnak „nem volt ereje és bátorsága” arra, hogy népirtásnak minősítse a további hat településen történt gyilkosságokat. Željko Komšić, az államelnökség horvát tagja szerint a keddi ítélet is megerősíti azt a korábbi állítást, hogy a boszniai szerbek tervezetten és szervezetten akartak etnikai tisztogatást végezni Bosznia-Hercegovinában, hogy megvalósíthassák politikai céljaikat.

Milorad Dodik, a boszniai államelnökség szerb tagja szerint a bíróság döntése a nemzetközi jogba vetett bizalmat ásta csak alá, „a bíróság ugyanis nem tudta bizonyítani a közvetlen felelősséget a bűncselekményekért”. Hozzátette, a szerbek számára egyértelmű, hogy ezzel az ítélettel is csak a srebrenicai mészárlás „mítoszát” akarják megteremteni, ami viszont „meg sem történt”. „Szerintem ezzel csak Mladić tábornokot tették legendává, a szerb nép pedig tudni fogja, hogy a szellemisége nélkül sokkal nagyobb veszteségek érték volna a nemzetet” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik