A diplomata azután nyilatkozott, hogy a szokásos év végi amerikai magyar képviseletvezetői értekezleten tájékoztatta a Washingtonba érkezett főkonzulokat, konzulokat és tiszteletbeli konzulokat a vízumügy állásáról.
„Arra kaptunk biztosítékot: Magyarországot, annak ellenére, hogy jelenleg a meghatározott 10 százalékos küszöb fölött van a vízumelutasítási arány, ugyanúgy kezelik, mint a 10 százalék alá eső országokat” – számolt be az újdonságról.
Alig haladtuk meg a küszöböt
A nagykövet egy hónapja még úgy tájékoztatta az MTI-t: Magyarország kezdeményezni fogja, hogy esetében is elkezdődhessen a vízummentesség feltételeinek a vizsgálata. Néhány nappal korábban a washingtoni külügyminisztérium által közölt adatsorból az derült ki, hogy az egyik legfőbb mutató, az elutasított vízumkérelmek aránya a lezárult pénzügyi évben három tized százalékkal haladta meg a 10 százalékos küszöböt.
Somogyi Ferenc pénteken kifejtette: az az azóta történt egyeztetéseken az amerikai fél világossá tette, hogy rugalmasan kezelik a küszöbértéket, annak három tizedes túllépése nem zárja ki, hogy a vízummentesség feltételeinek ellenőrzése, egy auditálási folyamat elkezdődjön.
Magyarországgal tehát ugyanúgy, mint a 10 százalékosnál kisebb mutatót produkáló országokkal elkezdődik ez a folyamat. Az amerikai belbiztonsági minisztérium megvizsgálja a szóba jöhető országok felkészültségét az iratok, a biztonsági feltételek, az adattovábbítási és adatvédelmi előírások, valamint egy sor egyéb szempont alapján.
Elkezdődhet az egyeztetés
Az amerikai hivatalos megfogalmazás úgy hangzik, hogy „azon országokkal, amelyek esetében a vízumelutasítási arány 10 százalék alá került vagy ehhez a küszöbhöz nagyon közel van, elkezdődött az egyeztetés”. A belbiztonsági tárca az auditálási folyamatot, a tételes ellenőrzést Görögországgal kezdte meg.
Az amerikai kormány Magyarország esetében figyelembe vette a vízumelutasítási arány egyértelműen csökkenő tendenciáját. Az új, rugalmas megközelítés alapján Magyarországnak „jó esélye van arra, hogy amikor működésbe lép ez a rendszer, akkor azon országok között lehessen, amelyek elsőként megkapják a vízummentességet” – mondta a nagykövet.
Somogyi Ferenc úgy látja: amerikai részről még legalább egy évre lesz szükség a program előkészítésére; „politikailag, technikailag, biztonságilag legkorábban 2008 végére állhat össze a vízummentességi rendszer”. Mire a rendszer előkészületei lezárulnak, már ismertek lesznek a következő, 2008. október 1-jével záruló pénzügyi év tapasztalatai, és Magyarország bizonyosan teljesíteni fogja a megkívánt 10 százalékos küszöböt – tette hozzá.
Somogyi Ferenc a konzuli értekezlet részvevőit arról is tájékoztatta, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok „kifejezetten jónak mondhatók”. Mint kifejtette „a politikai kapcsolatok rendezettek, a gazdasági együttműködés fejlődőben, ez számszerűsíthető, és készülünk a 2009-es amerikai magyar kulturális évadra”.
—-Jövőre teljesítjük a feltételeket—-
Magyarország jövőre bizonyosan teljesíti az amerikai vízummentességi programba kerülés egyik fő feltételét, a 10 százalékos vízumelutasítási küszöb alá kerülhet – mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete.
April Foley jelezte, hogy Magyarország nagyon közel van a fenti célhoz. A tendencia csökkenő: hat éve még 20 százalék volt az arány, egy éve 12,7 százalék, tavaly pedig már csak 10,3 százalék. A budapesti nagykövetség jelenleg 10 százalék alatti elutasítási rátával dolgozik – fejtette ki az amerikai diplomata a magyar nagykövetségen rendezett eseményen. A HAC nonprofit alapon működő ernyőszervezet, az amerikai magyar közösség legbefolyásosabb érdekképviseleti csoportja.
Mindszenty emléke segíthet
Foley azt mondta, hogy szoros barátság fűzi egymáshoz Amerikát és Magyarországot. Mint fogalmazott, Budapesten annak a háznak a lakója, ahol egykor Mindszenty bíboros élt, így alapvető felelősségének érzi, hogy ápolja ezt a tartós kapcsolatot.(Mindszenty, aki az 56-os forradalom idején a magyar katolikus egyház prímása volt, a budapesti amerikai nagykövetségen talált menedéket a felkelés leverése után.)
A diplomata kifejtette, hogy Magyarország erősíti a NATO melletti elkötelezettségét, amit az Egyesült Államok minden lehetséges módon támogat. Kitért az afganisztáni magyar szerepvállalásra és arra, hogy magyar biztonsági erők működnek a Balkántól a Közép-Keletig. Üdvözölte, hogy a közelmúltban tizenhét ország úgy döntött, stratégiai szállítási flottájuk Pápa repülőterére kerül. Mint mondta, ez bizonyíték arra, hogy Magyarország komoly biztonsági partnerré és szolgáltatóvá kíván válni.
Foley arról is beszélt, hogy az energiabiztonság kérdése árnyékot vet Európára. „Mély aggodalomra ad okot az a távlat, hogy szövetségeseink az orosz energiamonopólium függőségében maradnak”. Utalt rá, hogy Magyarország rendkívüli mértékben függ az orosz energiaszállításoktól, a magyar gázfogyasztás 85 százalékát orosz forrásból fedezik.
