Élő Közélet

Orbán: Nem észszerű a tömeges oltási rendszer fenntartása, átállás jön

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Nem akarunk úgy élni, hogy egy örökre vereségre ítélt népnek gondoljuk magunkat

A miniszterelnök azt mondta: jobban állunk, mint 2010-ben, amikor az országvesztés napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánították, „a ránk dobált kövekből lépcsőt próbáltunk építeni”. Ma szerinte erősebb a nemzeti összetartozás érzése, mint a korábbi évtizedekben bármikor. Nem akarunk úgy élni, hogy egy örökre vereségre ítélt népnek gondoljuk magunkat – mondta Orbán, aki szerint az összetartozás napja erre egy kísérlet. A szomszédaink is az erőt respektálják. Mióta erősödünk, számolnak velünk, és soha nem voltak olyan jók a kapcsolataink például a szerbekkel vagy a szlovénokkal, magyarázta Orbán Viktor. Szerinte a mi külpolitikánk alapja, hogy mi nem ellenfeleket gyűjtünk, hanem barátokat.

Pedofiltörvény: elkerülhetetlen a szigorítás

Az úgynevezett pedofilellenes törvénycsomagról a miniszterelnök azt mondta: vékony mezsgyén járnak, mert nem akarnak beleszólni senki életvezetésébe, de azt sem akarják, hogy a gyerekek olyasmit lássanak, ami árt nekik. A szigorítás Orbán szerint elkerülhetetlen, mert az internet új csatateret nyitott, ez szabályozást követel. A gyerekek lubickolnak az interneten, ezeken a felületeken rossz dolgok is megjelennek, ezt kell szabályozni.

Kapcsolódó
Névvel, arccal, lakóhellyel listáznák a pedofilokat, ügyfélkapun lehetne böngészni az elítélteket
A Fidesz zéró toleranciát hirdet a pedofil bűncselekményekkel szemben.             

„Megmentettünk mindenkit, akit lehetett”

A mai napon azt kell eldönteni, mikor kezdődhet meg az önkormányzatok normális működésének helyreállítása. A polgármesterek ezt követelik – mondta Orbán, aki szerint ma délután születik erről döntés. Vállaltuk, hogy annyi munkahelyet hozunk létre, amennyit a vírus tönkretett – mondta Orbán –, de ez a korlátozások alatt nehéz. A jövő héten lesz egy konferencia a gazdaság újraindításáról. Köszönettel tartozunk az oltás szervezőinek, illetve az embereknek is, akik hajlandóak voltak felvenni az oltást. Innentől kezdve egyéni felelősség van, innen már az állam döntései nem tudják tovább emelni a beoltottak számát.

A „mindenkit meggyógyítunk” mondását Orbán annyival finomította, hogy „megmentettünk mindenkit, akit lehetett”, az orvosok hibájából nem halt meg senki.

A nyugati országoknak még kártyájuk sincs, depressziós nyomás alatt vannak az emberek

A magyar védettségi igazolván nemzetközi elfogadásáról Orbán azt mondta: kérdés, hogy az EU-s oltási útlevél működik-e júliustól. A magyar védettségi igazolvánnyal miniszterelnök szerint előrébb tartunk, mint más országok. Ha európai összefüggésben akarunk gondolkodni a járványról, akkor nem szabad a magyar helyzetből kiindulni – mondta Orbán, aki szerint a nyugati országokban még korlátozások vannak és még kártyájuk sincs. A magyar igazolványt alkalmassá kívánják tenni arra, hogy illeszkedjen majd az európai rendszerbe – például felviszik a digitális verzióba a második oltás időpontját és a vakcina típusát.

Nem tudjuk, mennyivel vagyunk előrébb, de logikus azt gondolni, hogy a többi ország is eljut majd oda, ahol most Magyarország van – mondta Orbán, aki szerint a világban, a nyugati országokban olyan depressziós nyomás alatt vannak az emberek például a maszk és a korlátozások miatt, mint nálunk 2-3 hónapja volt.

Vége a tömeges oltási rendszernek, leterheli az egészségügyet

2,5 millió ember viszont nem regisztrált. Nem észszerű ugyanakkor fenntartani a tömeges oltás rendszerét, ami leterheli az egészségügyet, átáll a rendszer „készenléti oltásra”.

A 12 év feletti gyermekek oltásáról Orbán azt mondta, próbálja követni az erről szóló vitát, de nehéz tisztán látni, mivel nem telt el elég idő a tudományos vizsgálatokhoz.

Én az óvatosabbak közé tartozok, mégiscsak gyerekekről van szó

– mondta a kormányfő, de el sem akarják zárni a szülőket a lehetőségtől. Ugyanakkor oltási kampányt sem akarnak indítani. A tudományos vita leghamarabb a nyár végén jut nyugvópontra, akkor lehet szó kampányról, de a szülők a saját döntésük alapján beoltathatják a gyerekeket.

269 új fertőzöttet regisztráltak, 26 beteg hunyt el

Megváltoztak a dolgok, ma már inkább a koronavírus elleni oltás második dózisát adják be – mondta péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió műsorában. A tegnapi napon 269 új fertőzöttet regisztráltak, 26 ember halt meg. 64 ezer az aktív fertőzöttek száma. Magyarország az egyetlen ország, ahol nem vakcinahiány, hanem bőség van, ezért tudunk segíteni másoknak. Az év végéig 17 millió dózis vakina lesz, ami Orbán szerint azt jelenti, hogy biztonságban vagyunk egy újabb hullám esetén, vagy ha szükség lesz harmadik oltásra. A magyar népesség 54 százaléka kapott már egy oltást, 38 százaléka a második dózist.

Olvasói sztorik