Belföld

Félmilliós tétellel bővült a Zuschlag-ügy

A főváros rendészeti bizottságának több mint 20 millió forintos támogatásán felül az ügyben elhíresült Biztos Pont Egyesület félmillió forintot kapott a társadalmi kapcsolatok bizottságától is - értesült a Magyar Nemzet.

Újabb félmillió forintos tétellel gyarapodott a Zuschlag-ügy dossziéja, amit egy fővárosi szakbizottság adott támogatásként a fiatal szocialisták által működtetett Biztos Pont Egyesületnek – tudta meg a lap. A Marsovszky Balázs szocialista politikus vezette szervezet táboroztatásra kapta a pénzt 2004-ben és valószínűleg ebből finanszírozták – szabálytalanul – az ifjú szocialisták 3 évvel ezelőtti központi nyári táborát is.

A Biztos Pont Egyesületet 7 éve alapították, elnöke 2006 végéig Marsovszky Balázs, a Fiatal Baloldal budapesti elnökségi tagja volt. Ő azért nincs előzetes letartóztatásban, mert elismerte felelősségét és állítása szerint visszafizette a Biztos Pont Egyesület által pályázatokon elnyert összegeket. Az egyesület vezetését tőle Zuschlag egykori titkára, Lados István vette át, aki volt főnökéhez hasonlóan előzetes letartóztatásban van.


A Zuschlag-ügy nyomozása a Bács-Kiskun megyei ügyészség nyilatkozata szerint februárban fejeződhet be, a gyanúsítottak száma mára 11-re emelkedett – írta a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik