Belföld

R. Katalin kikötözte a szeretőjét az ágyhoz, majd ötvenszer belevágta a kést

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a nővel szemben, aki tavaly áprilisban kikötözte szeretőjét az ágytámlához, majd egy késsel több mint ötvenszer megszúrta. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ugyanis befejezte a nyomozást és nyilvánosságra hozta a különös kegyetlenséggel elkövetett gödöllői gyilkosság részleteit.

A 39 éves R. Katalin és szeretője április elsején 11 óra körül veszett össze egy gödöllői lakásban. A gyanú szerint a nő a 42 éves férfi kezeit spaniferrel az ágytámlához kötözte, majd egy 34 és egy 16,7 centiméter pengehosszúságú késsel több mint ötvenszer megszúrta, majd magára hagyta.

A szakértői vélemény szerint a férfi szúrt sérüléseket szenvedett a nyakán, a tarkóján, a hátán, vállán, karján, és a mellkasa teljes felületén. A nő órákkal később tért vissza a helyszínre, ahol megpróbálta eltüntetni a a vérnyomokat, majd este nyolc után értesítette a rendőrséget, ahol elmondta, „összevesztünk, és belevágtam a nagy kést”.

police.hu

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nőt a rendőrök elfogták és előállították. Kihallgatása során a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, és a cselekmény elkövetését is elismerte.

Az azóta is letartóztatásban lévő R. Katalinnal szemben a Pest megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik