Belföld koronavírus

Az államtitkár szerint önellátók lehetünk oltóanyagokból

MTI / Balogh Zoltán
MTI / Balogh Zoltán
György László szerint a korábbi kormányok miatt szűnt meg a magyar vakcinagyártás.

Magyarország önellátó lehet oltóanyagokból – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a Magyar Demokrata szerdai számában megjelent cikkben, melyet az MTI szemlézett.

 György László közölte, nem lehet még tudni, meddig és milyen formában marad velünk a koronavírus, oltóanyagra ugyanakkor a jövőben is szükség lehet, akár az új variánsok ellen, akár a felnövekvő generációk számára.

Az államtitkár felidézte, hogy a nemzeti oltóanyaggyár tervezése már 2017-ben megkezdődött. „A döntést a patrióta szemléletmód alapozta meg, ami 2010 óta jellemzi a magyar gazdaságpolitikát” –  fogalmazott. Ennek lényege bizonyos területeken az önellátás, ami különösen válsághelyzetben fontos.

„Az elmúlt egy év is megmutatta, hogy enélkül mennyire kiszolgáltatott és sérülékeny tud lenni egy ország, gyakorlatilag élet-halál harc folyt maszkokért, lélegeztetőgépekért, fertőtlenítőszerekért. Ezekből mi, magyarok elegendő kapacitást építettünk ki az elmúlt évben.”

György László szerint a neoliberális gazdaságpolitika következménye, hogy az országban száz éven át jól működő, számottevő vakcinagyártás megszűnt, az ezzel kapcsolatos tudásunk, képességeink elvesztek. Azt mondta: miután a korábbi kormányok külföldi cégeknek adták el a magyar iparvállalatokat, hamar kiderült, hogy a vevők nem minden esetben a cégek fejlesztésében voltak érdekeltek, hanem a gyártókapacitások megszüntetésével szereztek maguknak piacot. „Látjuk, hogy külföldön védik a nemzeti vállalatokat, illetve a termelés elsődleges célja először a saját piac kiszolgálása, és csak utána következnek a többiek.”

Hozzátette, hogy a magyar fél szívesen együttműködik a nemzetközi szereplőkkel, „ha azt látjuk, hogy know how-t telepítenek ide, hogy a jelenlétük révén fejlődnek az egyetemek, és a magyar munkavállalók magasabb bért vihetnek haza”.

A Magyar Demokrata cikke szerint a magyar vakcinagyártást a világ öt legjobbja között tartották számon a két világháború között, és jelentős kapacitások voltak még a hatvanas években is, mindezt a privatizáló kormányok „elherdálták”.

A tervek szerint minden, Magyarországon használatos oltóanyagot a debreceni gyárban fognak majd előállítani, fontos elvárás, hogy a termékek a nemzetközi piacon is versenyképesek legyenek. A beruházások teljes költsége várhatóan 55 milliárd forint lesz, ezen belül a koronavírus elleni vakcina gyártóegysége 6,7-7 milliárd forintba kerül majd. A gyártás várhatóan 2023 első felében kezdődik meg, a védőoltások szélesebb spektrumát gyártó üzem 2025-ig készül el.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik