Élet-Stílus

Egy nő, aki csak ikreket szül

ikrek (ikrek)
ikrek (ikrek)

A skót házaspárnak csak ikrei vannak.

Immár harmadszor kopogtatott a gólya a Rodger házaspárnál, ám valamilyen csoda folytán mindhárom alkalommal ikreket szült Karen. Az első két alkalommal fiúkat hozott világra – Lewis és Kyle 14, míg Finn és Jude 12 évesek –, ám legutóbb ikerlányoknak adott életet a 41 éves skót asszony. Rowan és Isla császármetszéssel jött világra, és nagyban javították a férfi-nő arányokat a családban – az apuka, a 44 éves Colin legnagyobb örömére.

Karen, amikor az ultrahangon azzal szembesült, hogy ismét ikrei lesznek, alig akarta elhinni. Gyorsan megüzente párjának sms-ben, ám Colin visszaírt, hogy ne szórakozzon vele, ugyanis a férfi sem hitte el, hogy harmadszor is megismétlődhet az ikeráldás.

Fotó: Northfoto

A házaspár a várandósság során úgy döntött, hogy egészen a szülésig nem szeretné megtudni a babák nemét, így szinte szárnyaltak, amikor Karen négy kisfiú után végre két kislánynak adott életet.

Rodgerék egyébként Karen 40. születésnapja után döntöttek úgy, hogy ismét megpróbálkoznak egy babával, mivel az asszony úgy érezte, még nem teljes a család. Most, 6 gyerekkel már biztos nincsenek efelől kétségei.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik