Nagyvilág

A dánok segítségével kémkedett Angela Merkel után az amerikai hírszerzés

Az amerikaiak egy partnerségi megállapodás keretében kérték ezt.

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) Dánia segítségével gyűjtött adatot több európai vezetőről, köztük Angela Merkel német kancellárról – írja a dán közszolgálati média, a DR alapján a Reuters.

A DR nyomozása szerint az USA egy, a dánokkal kötött partnerségi megállapodás keretében 2012 és 2014 között kértek információkat svéd, norvég, francia és német állami vezetőkről – Merkel mellett például Frank-Walter Steinmeier volt német külügyminiszterről és a korábbi német ellenzéki vezetőről, Peer Steinbrückről. A kancellári hivatal tájékoztatása szerint ők is csak akkor értesültek a dologról, amikor a DR újságírói megkeresték őket, azonban nem kívánták kommentálni az esetet.

A Reuters cikkében megjegyzi, hogy az USA közeli szövetségeseként ismert Dánia területére fut be több olyan, a tengerfenéken futó adatkábel, amelynek egy-egy végpontja Svédországban, Norvégiában, Németországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban található, vagyis az ezeken keresztül szállított információk Dánián keresztül jutnak el a címzetthez.

Peer Steinbrück a német ARD tévécsatornának adott nyilatkozatában groteszknek nevezte azt a helyzetet, amikor baráti hírszerző szolgálatok kémkednek más országok vezetői iránt. A svéd védelmi miniszter teljes kivizsgálást két, a norvég külügyminiszter pedig azt mondta, hogy komolyan veszik a DR állításait.

A dán Védelmi Szolgálatnál 2015-ben indítottak belső vizsgálatot azt követően, hogy előző évben az amerikai Edward Snowden információkat szivárogtatott ki az NSA működésével kapcsolatban. Tavaly nyáron fel is függesztették a Védelmi Szolgálat vezetőjét, és három munkatársát, miután egy független vizsgálat komoly problémákat talált. Egy másik vizsgálat eredménye idén várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik