Élet-Stílus

Az eutanáziát választotta, miután férfivé műtötték

Nem akart "szörnyként" élni a féresikerült beavatkozások után

Eutanáziával, vagyis orvosi segítséggel távozott az élők közül az a belga férfi, akinek félresikerültek nemváltó műtétei. A hatodik sikertelen operáció után úgy érezte szörnyet csináltak belőle: inkább a halált választotta.

„A mellkasom egyáltalán nem olyan, mint amire számítottam, a péniszemet pedig elkezdte kilökni a szervezetem. Tényleg szerettem volna megünnepelni az újjászületésemet, de amikor a tükörbe néztem csak egy szörnyet láttam, undorodtam magamtól…” – idézi a The Independent, Nathan Verhelst utolsó, egy belga magazinnak adott interjúját.

Verhelst 44 évvel ezelőtt egy háromfiús családba született legkisebb lányként. Egész életében úgy érezte, ő az a gyerek, akit senki sem akart. Felnőtt fejjel úgy döntött, nemet vált: hormonterápiája 2009-ben kezdődött, műtétei pedig 2012-ben. Az engedélyezett halálos injekciót hétfő délután kapta meg dr. Wim Distelmanstól.

Az onkológus többször került már címlapra, hatósági engedéllyel végrehajtott eutanáziái miatt. Legutóbb a 45 éves ikreknek, Marc és Eddy Verbessemnek adta a be a halálos injekciót. A két férfi süketen született, majd 2011-ben kiderült, lassan, menthetetlenül a látásukat is elveszítik. A két férfi rettegett egy olyan élettől, amelyben nem tudnak kommunikálni a külvilággal, ezért inkább a halált választották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik