Belföld

Jöhet a 350 forintos buszjegy

A kormánypártiak szavazatával fővárosi közgyűlési tárgyalásra alkalmasnak tartotta az önkormányzat jogi bizottsága a BKV jövő évi tarifáiról szóló javaslatot. A tervek közt szerepel az éjszakai vonaljegy bevezetése és a 20 darabos gyűjtőjegy megszüntetése.

Regőczi Miklós, a BKV vezérigazgató-helyettese elmondta, jövőre az éjszakai járműveiken csak bérletekkel és a járművön 350 forintért megvásárolható jeggyel lehet majd utazni. A nappal használható és ennél olcsóbb 270 forintos vonaljegy éjszaka nem lesz érvényes.

További újdonság, hogy a HÉV-en teljes árú, 8250 forintos bérlettel utazhatnak januártól a 65 évnél nem idősebb nyugdíjasok. Ezt a tavaly megszűnt állami árkiegészítéssel indokolta. Idén még a főváros és a gazdasági tárca kompenzálta az árkülönbséget. A vezérigazgató-helyettes úgy vélte, hogy ez a lépés háromezer embert érinthet körülbelül.

Az átlagosan 13 százalékos, esetenként 22 százalékos tarifaemelésről zajló vitában Benda György, a főpolgármesteri hivatal alosztályvezetője közölte, az úgynevezett SMS-jegy és a City-jegy vásárlására év elején még nem, csak később lesz lehetőség.

Hardy Gábor (Fidesz) nehezményezte a 20 napos gyűjtőjegy megszüntetését, mivel így kedvezményektől esnek el az utasok. Benda György, a főpolgármesteri hivatal alosztályvezetője ezt a tarifarendszer korszerűsítésével indokolta megjegyezve, hogy ezt a gyűjtőjegyet sokkal kevesebben vásárolják, mint a 10 darabost.

Regőczi Miklós, a BKV vezérigazgató-helyettese közölte, hogy a 10 darabos gyűjtőjegy megmarad, s így – szerinte – nem ér kár senkit. Hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban nem jellemző az utólagos bérletbemutatás lehetősége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik