Kultúra

Meghalt Eric Carle, a kortárs gyermekirodalom egyik legismertebb szerzője

TAKAHIRO YAMAMOTO / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP
TAKAHIRO YAMAMOTO / YOMIURI / THE YOMIURI SHIMBUN VIA AFP

91 éves korában, vasárnap elhunyt Eric Carle szerző, illusztrátor, írja a Hollywood Reporter.

A mennyország csak színesebb lett

– írta a Twitteren Peter H. Reynolds író, illusztrátor, aki szerint Carle nyomot hagyott, erre inspirálva a körülötte lévőket is.

A New York-i Syracuse-ban, német bevándorló szülők gyermekeként született Carle hat éves volt, mikor az akkor náci Németországba költözött családjával. Ebben az időben a modern, expresszionista és absztrakt művészet tiltott volt, csak a realista és a naturalista művészetet pártolták az országban. Carle 12-13 éves volt, amikor egy középiskolai művészeti tanára megváltoztatta az életét azzal, hogy meghívta otthonába, ahol titokban megismertette az expresszionista művészettel, többek között Franz Marc Kék ló című festményével.

Carle egy későbbi interjúban elmondta, milyen hatással volt rá ez az eset.

Szép festményekhez voltam szokva, heggyel a háttérben.

Illusztrátorként az állatokat rendhagyó színben szerette ábrázolni, hogy fiatal olvasóinak megmutassa, a művészetben nincs rossz szín, emellett a tanulás szépségét hangsúlyozni fiatalabb olvasóival.

Az ismeretlen gyakran félelmet hoz magával. Könyveimben megpróbálom ellensúlyozni ezt a félelmet, helyettesíteni egy pozitív üzenettel. Úgy gondolom, hogy a gyerekek kreatívak és szívesen tanulnak. Meg akarom mutatni nekik, hogy a tanulás valóban lenyűgöző és szórakoztató

– mondta egy interjúban.

A művészeti iskola elvégzése után, a portfóliójával visszatért New Yorkba, ahol tervező grafikusként dolgozott a New York Times reklámosztályán, majd évekig egy reklámügynökséget vezetett. Első mesekönyve egy baráti felkérésére született, de a munka annyira magával ragadta, hogy ezzel kezdett foglalkozni végül. Nálunk is megjelent legismertebb mesekönyve az 1969-es A telhetetlen hernyócska, melyet 47 nyelvre fordítottak le, és 29 millió példányszámban kelt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik