A tavaly áprilisi 43.700-es értéket az elmúlt havi forgalom 29 százalékkal múlta felül, a két adatot azonban a jelentősen eltérő körülmények között nehezen lehet összehasonlítani. Tavaly április volt az első teljes hónap, amikor életben voltak a járvány első hullámát kísérő lezárások, és ebben az időszakban számos kereskedés egyáltalán ki sem nyitott. Ennek hatására a forgalom akkor két hónap alatt 47 százalékot zuhant.
Idén áprilisban viszont annak ellenére született az elmúlt négy hónap leggyengébb eredménye, hogy a korlátozások fokozatos enyhítése révén a gazdaság lassan visszatér a normál működéshez. „A visszaesésnek nincs különösebb oka: az a tény, hogy az adásvételek száma kilépett az elmúlt hónapok szűk, 63 és 65 ezer közötti sávjából, egyszeri hatásnak tűnik” – magyarázta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.
„A márciusban életbe léptetett újbóli szigorítások bizonytalaníthatták el a vásárlók egy részét, előrevetítve, hogy a járványhelyzet a vártnál hosszabb ideig is eltarthat. Amennyiben azonban az azóta elkezdődött enyhítések fokozatosan életbe lépnek, a havi eladások száma újból visszatérhet a 65 ezer körüli szintre” – tette hozzá.
A hazai használtautó-szegmensben idén is hat márka biztosítja a teljes forgalom több mint felét. Az első helyen továbbra is az Opel áll 12 százalékkal, miközben a Volkswagen 10 százalékos részarányával tartja második helyét. A harmadik helyen található Suzuki az éves forgalomból 9 százalékot tudhat magáénak. A Ford a negyedik a sorban 8 százalékkal. Az ötödik a BMW, a hatodik pedig a Renault: míg az előbbi 6 százalék fölé tornászta jelenlétét, az utóbbi csupán közelíti ezt a szintet.
A következő hónapok pozitív gazdasági kilátásai az autópiac valamennyi szegmensét jelentősen erősíthetik az év hátralévő részében. Ezért az elmúlt hónap alacsonyabb forgalmi statisztikája ellenére a JóAutók.hu továbbra is fenntartja azt az előrejelzését, eszerint:
- a használt személyautók piacának forgalma idén is a 800 ezres szint körül alakulhat majd.
2021 első négy hónapjában összesen 248.500 gépkocsi cserélt gazdát, ez 5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában regisztrált 236.300-as mennyiséget. Ugyanebben a periódusban az importált használt autók száma 40 700 volt, ami tíz százalékkal maradt el az évvel korábban mért 45 300-as értéktől.