Sport

Ambros Martín rendet vágott Győrben, úszott a Fradi kupadöntője

A győriek múlt szerdán 31-22-re kikaptak a Ferencváros otthonában, ezzel lépéshátrányba kerültek a bajnoki címért zajló csatában. Ennek következtében két nappal később menesztették Danyi Gábor vezetőedzőt – akinek a nyári távozását már január elején bejelentették –, és július helyett már hétfőn visszatért a kispadra a spanyol Ambros Martín, aki 2012 és 2018 között a Győr vezetőedzőjeként négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig egyaránt ötször.

Kapcsolódó
Sportlövőbotrány: nem kizárt, hogy Péni és Sidi is bukja az olimpiát
Kedd óta zajlik minden idők legmocskosabb magyar sportügye. Két, amúgy tokiói olimpiára készülő sportlövő, Péni István, Sidi Péter karrierje forog veszélyben. Elmagyarázzuk, mi, hogyan történhetett, és mi várható az ügyben.

A szombati veszprémi MK-elődöntőben az FTC csapatából Kovacsics Anikó, a győriek közül Puhalák Szidónia hiányzott.

Ambros Martín csapataira jellemzően az ETO remek védekezéssel kezdett, és mivel a 12. percben már 7-4-re vezetett, a másik oldalon Elek Gábor időt kért, majd cserékkel próbálkozott. A fővárosiak több mint 11 percig nem találtak a hálóba, és a folytatásban egy ideig csak állandósítani tudták három-négygólos hátrányukat, csökkenteni nem, mert a győriek Stine Oftedal irányításával támadásban is jól teljesítettek. Három perccel az első félidő vége előtt 14-12-re felzárkózott az FTC, majd a szünetben ismét három találat volt a magabiztosan, gyorsan kézilabdázó Győr előnye.

A második felvonás elején hat perc alatt csak egyszer talált be a Ferencváros, ám ezt ellenfele nem tudta kihasználni. A 47. percben felzárkózott egy gólra az FTC, de amikor a kevesebb hibával játszó címvédő 25-22-re vezetett, Elek Gábor ismét időt kért. Az utolsó tíz percben Bíró Blanka és Amandine Leynaud is több bravúros védést mutatott be, és végül utóbbi örülhetett a döntőbe jutásnak, ráadásul csapata úgy nyerte meg a rangadót, hogy egyszer sem volt hátrányban.

Győri oldalon Stine Oftedal hét, Kari Brattset hat, Anne Mette Hansen négy góllal járult hozzá a sikerhez, a fővárosiaknál Klujber Katrin hét, Háfra Noémi és Kovács Anett négy-négy gólt lőtt.

Az ETO ellenfele az a DVSC lesz, aki a délutáni elődöntőn 28-22-re verte a Kisvárdát. A Győr a 19. Magyar Kupa-döntőjére készülhet, és eddig 14-et nyert meg. A DVSC 13. alkalommal jutott a kupasorozat fináléjába, eddigi mérlege öt győzelem és hét vereség. A két csapat 2009-ben és 2011-ben találkozott egymással a fináléban, és mindkétszer a győriek győztek.

Kézilabda, női Magyar Kupa, elődöntő

Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 29-25 (16-13)
lövések/gólok: 42/29, illetve 47/25
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 2/2
kiállítások: 8, illetve 8 perc

DVSC Schaeffler-Kisvárda Master Good SE 28-22 (14-7)
lövések/gólok: 49/28, illetve 49/22
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 1/1
kiállítások: 6, illetve 14 perc

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik