A Föld ásványai akkor kezdtek elkülönülni, amikor bolygónk még izzó, olvadt gömb volt. A nehezebb anyagok, mint amilyen a vas és a nikkel, lesüllyedtek, megalkotva a gömb alakú földmagot. A hatalmas belső nyomás hatására ez a mag megszilárdult, a felszínhez közelebb azonban, ahol kisebb volt a nyomás, a vas és a nikkel folyékony maradt. E folyékony külső mag mozgásai gerjesztik a Föld mágneses mezejét.
Kőzettani vizsgálatok tanúsága szerint az elmúlt néhány milliárd év alatt a Föld átment néhány mágneses pólusváltáson, a legutóbbira 780 ezer éve került sor.
A pólusváltások szabálytalan időközönként, általánosan 200 ezer évente következnek be, ám voltak időszakok, amikor két pólusváltás között alig ötezer év telt el, máskor pedig hosszú nyugalmi periódusok voltak, amelyek akár 50 millió évig is eltartottak.
“Kutatásaink szerint az összes nagy kihalási esemény 20-30 millió évvel egy-egy ilyen hosszú nyugalmi időszak után következtek be” – hangsúlyozta Vlagyimir Pavlov, az Orosz Tudományos Akadémia Fizikai Kutatóintézetének munkatársa.
Mint az orosz tudós rámutatott, nincs semmi törvényszerűség a pólusváltásokban: van, hogy egymillió év leforgása alatt 5-6-szor is megváltozik a geomágneses tér polaritása, ám előfordul, hogy néhány tízmillió évre egyazon állapotban merevedik meg” – mondta.
Bolygónk történetében három ilyen hosszú nyugalmi időszak volt, s mindegyiket tömeges kihalási események követték, amikor a fajok 75-90 százaléka eltűnt a Föld színéről. Ennek okait taglalva Vlagyimir Pavlov kifejtette, hogy nem a mágneses tér gyilkolt önmagában. A pólusváltások oka a földmagban lévő öngerjesztő “dinamó” instabilitásában keresendő. A nyugalmi időszakhoz közeledvén a váltások gyakorisága csökken, majd a pólusok “megmerevednek”. Évmilliók elteltével e stabilitás egyik pillanatról megszűnik, “felrobban”: a geomágneses polaritás olyan szaporán változik, mintha valaki ide-oda kapcsolgatná azt. Eközben a Földet kataklizmák rázzák meg, megszaporodnak a vulkánkitörések.
A kutató magyarázata szerint egy-egy ilyen nyugalmi periódus alatt a folyékony külső mag és a földköpeny között valami “kéregféle” képződik, s amikor annak vastagsága meghalad egy kritikus értéket, széttöredezik. Eközben emelkedik a földköpeny hőmérséklete, s növekszik a lemeztektonikai aktivitás.
Az adatokat egyébként a kőzetek szolgáltatták, amelyek “mágneses memóriával” rendelkeznek: mindörökre “megjegyzik”, hogy milyen volt a geomágneses tér polaritása “születésük” pillanatában.
“Jelenleg bolygónk a geomágneses tér stabilitásának hosszú nyugalmi periódusát éli át, amely már 780 ezer éve tart. Abból kiindulva, hogy az ilyen időszakok 150-170 millió évenként fordulnak elő, a következő kihalási esemény legfeljebb 80-100 millió év múlva következhet be” – vélekedett Vlagyimir Pavlov.
