Tudomány

Tisztázták a csalással gyanúsított klímakutatót

A brit alsóház által indított vizsgálat nem talált bizonyítékot arra, hogy a Kelet-Angliai Egyetem klímakutatója visszaélt volna kutatásai adataival.

A neves brit egyetem vezető klímakutatója, Phil Jones ellen azért indított vizsgálatot a brit képviselőház tudományos és technológiai bizottsága, mert a gyanú szerint szándékosan visszatartotta kutatása adatainak azon részét, amelyekből a klímaváltozás kisebb jelentőségére lehetett következtetni. A bizottsági vizsgálat alapjául azok a korábban nyilvánosságra hozott magánlevelek szolgáltak, amelyekben a kutató arra utalt, hogy egy „trükkel” el lehet titkolni a hőmérséklet csökkenéséről szóló adatokat.

A bizottság megállapította, hogy az adatok eltitkolására nem talált bizonyítékot, így az Kelet-Angliai Egyetem vezető klímakutatójának szakmai hitele sértetlen maradt, és hozzátette: a professzor kutatásaiban semmit nem találtak, ami megkérdőjelezné a tudományos konszenzust, miszerint a globális felmelegedésért jelentős részben az emberi tevékenység felel.

A professzor magánlevelezését a koppenhágai klímakonferencia előtt törték fel, majd hozták nyilvánosságra ismeretlenek, azzal a céllal, hogy bebizonyítsák a klímaváltozást alátámasztó tudományos eredmények hiteltelenségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik