Nagyvilág

Rio de Janeiró-i rendőri rajtaütés: névtelenül fenyegetik a szemtanúkat

MAURO PIMENTEL / AFP
MAURO PIMENTEL / AFP
Huszonhét halálos áldozata van a lövöldözésnek, amiben a rendőrök csaptak össze egy drogbandával egy favellában. A rendőrség azt mondja, szakszerűen jártak el, szemtanúk viszont valódi mészárlásról beszélnek. Utóbbiakat azóta azzal fenyegetik, könnyen a halottak sorsára juthatnak.

Régóta ez volt a hatóságok és a bűnbandák közötti legvéresebb incidens a városban, a rendőrség tájékoztatása szerint az ő veszteségeiket leszámítva az összes áldozat bűnöző volt, a helyiek ugyanakkor rögtön a rendőrséget kezdték hibáztatni, mondván, azok válogatás nélkül lőttek ártatlan civilekre is. A Vice közölt riportot a helyszínről, ahol a szemtanúk elmondták, a történtek után egyre-másra kapják a névtelen fenyegetéseket: ők is könnyedén úgy végezhetik, mint a lövöldözésben elhunytak, ha tovább firtatják az eset részleteit a nyilvánossá előtt.

A rajtaütés május 6-án történt, a hivatalos tájékoztatás szerint összesen huszonegy elfogatóparancs volt a rendőrök birtokában, az összes letartóztatandó személy a Comando Vermelho (Vörös Kommandó) nevű bűnszervezet tagja volt, akik után közel tíz éve folytatnak nyomozást a hatóságok. A szervezet emberei éppen kiskorúakat toboroztak a köreikbe, amikor a rendőrség kétszáz fővel kivonult a helyszínre. Azt később elismerték, hogy két civil is megsérült a tűzharcban, de mindketten túlélték az esetet és nem az események fő kereszttüzében, hanem a metrón sérültek meg. Más civilekért ugyanakkor nem vállaltak felelősséget, noha többen kétségbe vonják, hogy valamennyi áldozat bandatag lett volna.

A mészárlást követően az áldozatok hozzátartozói mellett ügyvédek és civil szervezetek képviselői is sürgetni kezdték, hogy az ügyet kezdje el vizsgálni egy független testület. A halálos fenyegetéseket ők is kapják azóta, ahogy arról a Human Rights Commission egyik aktivistája, Rodrigo Mondego is beszámolt a lapnak.

Neked is meg kellett volna halnod a másik huszonhéttel együtt. Aki a bűnözőket védi, maga is egy bűnöző,

– írták többek között Mondegónak Twitteren és  Instagramon, de más szemtanúk is arról számoltak be, hogy üzenetekkel bombázzák őket ismeretlenek, miszerint a rendőrség mindent tud róluk, megvannak náluk a fényképeik és olyan személyes adataik, amelyekhez alapesetben senki nem férhetnének hozzá. A környéken az elmúlt napokban paranoia lett úrrá, sokan attól tartanak, hogy a rendőrség újra kiszáll és megint vérfürdőt rendez.

Mészárlás volt. A rendőrök betörtek a házakba, kihallgatták a családokat, a telefonjaikat lefoglalták és már ekkor elkezdték fenyegetni a lakókat,

– mondta a Vice-nak egy másik aktivista, akinek szemtanúk számoltak be arról, hogyan is zajlott valójában a múlt heti incidens. Velük ellentétben egy civil rendőr határozottan tagadott bárminemű túlkapást. Felipe Curi az AP-nek azt mondta, nem öltek meg civileket, az áldozatok mindegyike bűnöző volt, akik ki akarták oltani a rendőrök életét. Tavaly a Legfelsőbb Bíróság a pandémiára való tekintettel megtiltotta minden rendőri erőnek, hogy a favellákban akciózzanak, az emberi jogi szervezetek szerint ugyanakkor a rendelet azóta sem tartja vissza a hatóságokat – amennyiben így lenne, a múlt heti eset sem történhetett volna meg.

A Human Rights Watch adatai szerint míg 2019-ben országszerte 6357 embert öltek meg a rendőrök, 2020 első felében ez a szám a tiltás ellenére is hat százalékkal növekedett. A rendőrség a hírek szerint csak ez év első három hónapjában több mint 450 embert ölt meg Rio de Janeiro állam területén.

A független vizsgálat követeléséhez az ENSZ és az Amnesty International is csatlakozott. Utóbbi szervezet közleményében kijelentette, hogy a rendőrség múlt heti tette elítélendő, a Rio de Janeiro-i ügyészségnek ezért haladéktalanul teljes körű, független és hatékony vizsgálatot kell lefolytatnia a nemzetközi normáknak megfelelően.

Több szervezet együttes nyomásgyakorlásának végül meglett az eredménye: a közügyekért felelős minisztérium május 12-én elrendelte a vizsgálat megindítását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik