Belföld

Rossz hírt kapott a tolvajt felakasztó kiskunhalasi férfi

police.hu
police.hu

A fellebbezés elutasítását, és az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség annak a kiskunhalasi férfinak az ügyében, aki bosszúból felakasztotta a gyerekkori barátját egy tanyán.

A férfit nyolc év börtönre ítélte márciusban a Kecskeméti Törvényszék elsőfokon, de ő és a védője is felmentésért, illetve a büntetés enyhítésért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség a fellebbezéseket nem ítélte alaposnak. Álláspontjuk  szerint az elsőfokú ítélet megalapozott, és a büntetés mértéke is arányos, ezért azt kérték hagyják helyben a korábbi ítéletet.

Az elkövető és az áldozata már gyermekkora óta ismerte egymást, s rendszeresen találkoztak. Az ügy sértettje rendszeresen pénzzavarban volt a drogfogyasztása miatt. Ezért különféle dolgokat lopott a barátja szüleitől, majd el is adta azokat. A lopásért elítélték, és az általa okozott kár kár nagy része is megtérült.

A barátja azonban ennek ellenére is meg akarta leckéztetni. Az egyik éjjel besurrant a tanyája udvarára és egy vasállványra felkötözött egy elektromos vezetéket, amit csúszóhurokkal látott el. Ezután elbújt, és megvárta amíg a férfi kijön a házból. Ekkor egy kemény tárggyal leütötte, amitől az elvesztette az eszméletét. Ezt követően a vasoszlophoz vonszolta majd felakasztotta úgy, hogy áldozatának lábai leértek a talajra. Ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy a férfi öngyilkos lett.

Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt. A felakasztott férfi életét az mentette meg, hogy az élettársa a kutyájuk segítségével megtalálta, és azonnal értesítette a mentősöket, akik újraélesztették. A vasoszlopra akasztott férfi hangszálbénulással járó és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik