A magyarországi református egyház zsinatának lelkészi-elnöke a karácsonyi istentiszteleten úgy fogalmazott: eltompulttá, érzéketlenné váltunk, és „már a csak nagy rábeszélőgépet fogadjuk el”. Szavai szerint a józanság az, amit csak Istentől kérhetünk.
„Egyesek azt mondják, az idei karácsony legnagyobb ajándéka a schengeni határnyitás. Van ebben valami” – mondta a püspök. „Hiszen a karácsony valóban határnyitás. Isten határtalan irgalmának jele, Jézus születése. Ezért fogadjuk be a karácsony titkát, ez a valóságos határnyitás” – fogalmazott.
A karácsony a hazatéréstől hazatalálásról szól, hangsúlyozta Bölcseki Gusztáv. Elmondta: a közelmúltban sok üdvözlőlapot kapott. Válaszul Rembrandt A tékozló fiú hazatérése című képét küldené, „amelyen megjelenik többek között a bűnbánó fiú és a megbocsátó csalódott apa, akiből fény árad, az irgalom fénye”.
„Gyertek haza, mert vár az Isten, s ő ád feloldozást” – fejezte be igehirdetését Bölcskei Gusztáv, és kíván áldott karácsonyt a hívőknek a debreceni Református Nagytemplomban.
