Belföld

Öt kisgyereket vettek el a szülőktől, mert éheztették, tetvesen és retkes ruhákban járatták őket

Kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat az Egri Járási Ügyészség azokkal a szülőkkel szemben, akik züllött életvitele odáig vezetett, hogy öt gyermeküket a hatóság nevelésbe vette.

Az elkövetők élettársi kapcsolatából öt kiskorú gyermek született 2004 és 2016. között, akik közül az elsőszülött fiú súlyos betegségei miatt teljes körű ápolásra és gondozásra szorult. Az italozó életmódot folytató apa és a sokszor nyugtatókhoz nyúló anya között gyakoriak voltak a veszekedések, melyeknek a sértettek is tanúi voltak.

A szülők közötti kapcsolat három évvel ezelőtt végleg megszakadt, ekkor az apa elköltözött otthonról és ezt követően semmilyen formában nem támogatta a családját, amely következtében a kiskorú gyermekek életminőségében nagyfokú romlás következett be.

A gyermekek többször éheztek, ruházatuk koszos, piszkos volt és tetvesek voltak. A folyamatos higiéniai, lakhatási és egyéb problémák miatt a gyerekeket a kortársaik kirekesztették, barátokra, társakra nem találtak, emiatt zárkózottak lettek.

Mindezek, valamint a tanköteles gyermekek sorozatos igazolatlan iskolai hiányzásai és a hatósági előírások – így a gyermekek iskolába járásának és megfelelő lakhatásuk biztosításának – nem teljesítése miatt 2016-ban egy, majd két évvel később további négy gyerek védelembe vételére került sor.

Mivel a szülők nem tettek eleget a nevelési, felügyeleti és gondozási kötelezettségüknek, és így a kiskorúak érzelmi, értelmi és testi fejlődését is súlyosan veszélyeztették, a legidősebb, beteg testvért egy szociális intézményben, egyik öccsét egy lakásotthonban vették nevelésbe, hárman pedig nevelőszülőknél helyezték el. Az ügyészség felfüggesztett foglalkozástól eltiltást kért a szülőkre azzal, hogy a bíróság  szüntesse meg a kiskorú gyermekeik vonatkozásában a szülői felügyeleti jogukat is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik