Tech

Új elemmel bővül a Windows egyik alapprogramja

Andrew Burton / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Andrew Burton / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A Windows 10 alatt futó Jegyzettömb program hamarosan értesíteni fogja a felhasználókat arról, ha idejétmúlt verziót használnak. Az értesítés egy sárga csík formájában jelenik meg a szerkesztési ablak tetején, hasonlóan ahhoz, amikor a Windows az Office programcsomag szoftvereinél jelzi a lejárt licenceket. A sávban helyet kap egy Indítás (Launch) gomb is, amivel rögtön elvégezhető a frissítési folyamat. Az újítás egyelőre csak a Windows 10 Insider program résztvevői számára jelenik meg, de idővel szélesebb körben is megérkezik.

A Microsoft 2018-ban kezdte el modernizálni a körülbelül 1985 óta hanyagolt Jegyzettömböt, kapott többek közt UTF-8 támogatást, finomodott a keresés a csere funkció, és jobban kezeli az óriásfájlokat. 2021-ben lépték meg a fejlesztők azt is, hogy a Microsoft Store-on belül rendszeres frissítések érkezzenek a programhoz. A nyílt szövegek készítésére fejlesztett Jegyzettömb (Notepad) még a Windows 1.0-ával mutatkozott be az operációs rendszer részeként. Manapság főleg arra használjuk, hogy nagyon gyors jegyzeteket készítsünk, a fejlesztők pedig naplófájlok és más kódok bogarászásához hasznosítják.

Kapcsolódó
Erre senki nem számított: megújul egy alap Windows-program
Frissül a Jegyzettömb, nagyon sok évet kellett várni rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik