Belföld

Halálra késeltek egy román férfit Dusnokon

Halálos késeléssel végződött egy vita csütörtök este Dusnokon. Egy pár valamint valamint két román férfi szólalkozott össze. Miután a helyszínen megjelent a pár férfi tagjának apja, a román személyek elhajtottak, azonban a dusnokiak egy földesútig követték őket, ahol a férfiak összeverekedtek.

A 44 éves dusnoki apa az őt megtámadó 51 éves román férfit késével megszúrta, aki ezt követően összeesett és meghalt.

A megsérült apa és fia autóba szálltak és elhajtottak, majd értesítették a mentőszolgálatot. A rendőrök előállították a férfiakat.​

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés miatt indított nyomozást. A helyszíni szemle, kihallgatások, valamint adatgyűjtés folyamatban van.

Frissítünk!

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján később azt közölték, hogy a nyomozást átminősítették emberölés bűntettére.  Az ügyben továbbá csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozók elfogták a két román férfit.  Mind a három főt őrizetbe veszik, és kezdeményezik letartoztatásukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik