A lap információi szerint a szocialisták egy része elégedetlen a koalícióban megkötött egyezséggel, ám ez még közel sem jelenti azt, hogy nem nyomnak igen gombot a december 17-i végszavazásnál.
A kormányfő ugyanis bizalmi kérdésként kezeli a törvény támogatását, aki tehát a szocialisták közül nemmel voksol, az ellehetetlenülhet az MSZP-ben. A Magyar Nemzet szocialista forrásainak többsége már telefonon sem mer tájékoztatást adni aggályairól, mert úgy tudja, lehallgatják a készülékét.
A Fidesz szerint a szocialista pártvezetés paktumot kötött a szabad demokratákkal. A paktum lényege, hogy megmaradhat a Gyurcsány-kormány, cserébe viszont az SZDSZ ráteheti a kezét az egészségbiztosításban lévő milliárdokra – jelentette ki Horváth Zsolt, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ellenzéki tagja vasárnap.
