Belföld

A Fideszben feleannyiért lóghatnak

Miután kiderült, hogy a félreszavazó szocialista képviselőknek százezer forintos büntetést kell fizetniük, körbenéztünk a parlamenti pártoknál, mi jár annak a honatyának, aki megsérti a frakciófegyelmet. Büntetés csak a nagy frakciókban jár a figyelmetlenségért.

Vizsgálat, büntetés


A közelmúltban azért ült össze az MSZP etikai bizottsága, hogy az egyes adótörvények módosításáról szóló jogszabály voksolásánál véletlenül szavaztak-e át. A renitenseknek százezres büntetéseket helyeztek kilátásba, attól függően, miért – véletlenül vagy okkal – szavaztak a Fidesszel. Az érintettek között van Csontos János, Godó Lajos, dr. Simon Gábor, Wiener György.




Parlamenti körképünkből kiderült, a kis pártoknál egyáltalán nincs szankciója annak, ha valaki máshogy szavaz, mint az elvárt. Sőt úgy tűnik, az aprócska KDNP-, MDF- és SZDSZ-frakcióban a legtöbbször nincs is utasítás arra, melyik gombot kell megnyomni.

A szocialisták százezres büntetési tétele mellett a Fidesz is bírságolja a félreszavazást. A szankciókról Répássy Róbertet, a nagyobbik ellenzéki párt frakcióigazgatóját kérdeztük. Kiderült, a Fideszben ötvenezer forint a bírság.

Kettős mérce

„Nálunk kétféle utasítás létezhet. Van a kötelező részvétel a szavazáson, és van a kötelező álláspont. Utóbbi alól a képviselőink – lelkiismereti okokból – kérhetnek felmentést. A szavazásokon viszont ott kell lenni, különben büntetünk” – árulta el a frakcióigazgató.


A Fideszben feleannyiért lóghatnak 1

Lecsapnak a lógósokra (Fotó: MTI)


A nagyobbik ellenzéki pártban a pénzbírságon túl az is sújthatja a képviselőket, hogy a frakció nem igazolja a hiányzásukat, a túl sok lógást viszont a Házbizottság tiszteletdíj-levonással szankcionálja.

Nagyobb büntetés

A renitens képviselőknek jótékonysági célokra – főként alapítványok számára – kell befizetni a büntetésüket. Ennek teljesítését a frakcióigazgató ellenőrzi. Úgy tudjuk, a legtöbb büntetést befizető képviselők azok közül kerülnek ki, akik az Országgyűlés mellett városi vagy megyei önkormányzatokban dolgoznak – így sokat hiányoznak.

Kérdésünkre, hogy mire számítson az a fideszes, aki valamilyen okból megszavazná a vizitdíjat, Répássy azt mondta: „még nem határoztak a pénzbírság mértékéről, de annál sokkal nagyobb büntetés lenne a félreszavazó képviselőinknek, hogy a választóik szemébe nézzenek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik