Országszerte erősen felhős, borult az idő, szórványosan kisebb eső, zápor is előforduilhat. Az élénk délnyugati irányú szelet a Dunántúlon olykor viharos széllökések kísérhetik, a legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 3 és 7 Celsius-fok között alakul. Délután is borult lesz az égbolt, a Dunától nyugatra eső területeken többfelé lehet eső, zápor – írja az időkép.hu.
Később nyugat felől csökken a felhőzet, a Dunántúlon már számíthatunk pár órás napsütésre is, míg keleten erősen felhős ég mellett, még várható csapadék. A hőmérséklet csúcsértéke 6 és 9 fok között alakul. A nyugati, délnyugati szél jellemzően élénk lesz, főleg a nyugati területeken fordulhatnak elő erős lökések.
Kedd reggel a Dunátólon közepesen, míg a keleti területeken erősen felhős, borult lesz az idő. Az északnyugati irányú szél élénk lesz, csapadék már csak a keleti határszélen várható. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 4 és 6 Celsius-fok között alakul. A hét további részében is enyhe marad az idő, az előrejelzések szerint csütörtökön lesz a leghidegebb, -1 és 5 fok körüli hőmérséklettel.
Frontérzékenyek veszélyben
A hét első napján eleinte melegfronti hatással számolhatnak a frontérzékenyek, amelynek jellemzői a fejfájás, aluszékonyság, fáradtság. Melegfront idején erősebben jelentkezhetnek a gyulladásos betegségek, a szervezet fizikai teljesítőképessége csökken. A délutáni órákban a melegfrontot hidegfronti hatás fogja felváltani. Szintén felléphet fejfájás, sőt migrénes panaszok is előfordulhatnak.
Emelkedik a vérnyomás, fokozódhatnak a görcsös panaszok, nyugtalanok, ingerlékenyebbek lehetünk. A frontok gyors váltakozása erőteljesen megviseli a szív-és érrendszeri betegséggel élőket, valamint az idős emberek szervezetét. A párás, nyirkos, csapadékos idő az asztmatikus betegséggel élők állapotán ronthat, fokozottabban jelentkezhetnek a panaszok.
Óvatosan az utakon
Hétfőn a reggeli órákban elsősorban a keleti, délkeleti területeken, helyenként köd-és párafoltokra lehet számítani, melyekben hirtelen és számottevően – akár 100 méter alá – csökkenhet a látótávolság. Az ország más részein csapadéktól vizes, csúszós utakra lehet készülni, majd a déli óráktól kezdődően már a keleti megyékben is vizesekké, síkossá válnak az utak.
A gépjárművezetők dolgát nehezíti továbbá az erős, néhol viharos légmozgás is. A vizes utak, valamint az erős szél következtében csökken a gépjárművek menetstabilitása, a nem jól megválasztott követési távolság miatt pedig növekszik a ráfutásos, rácsúszásos balesetek száma.
