Élet-Stílus

Tudta? Ezekkel a szokásokkal csak súlyosbítja alvási problémáit

Getty Images
Getty Images
Ha egyébként is nehezen alszunk, lehetőleg ne rontsuk tovább a helyzeten! Függetlenül attól, hogy csak nehezen alszunk-e el, vagy valamilyen komolyabb alvászavarunk is van, bizonyos szokásokkal mindkettőn sokat ronthatunk. Az alábbiakban ezekből szedtünk össze párat.

Felborítjuk a saját menetrendünket

Ha a hétköznapokon pontos alvásrutint követünk, abból egyszerűen nem érdemes engednünk a hétvégén sem. A testnek szüksége van a következetességre, és ha nem fekszünk le időben, azzal pontosan ezt borítjuk fel. A testünk biológiai órájának pontos működését akár egyetlen nap alatt is összezavarhatjuk!

Túl korán fekszünk le

Ha már egyszer „beállítottuk” a biológiai óránkat, akkor az ellenkező irányban sem szabad eltérnünk tőle. Hiába gondoljuk azt, hogy ha éjfél helyett már este nyolckor lefekszünk, attól majd kipihentebbek leszünk. Ha például a testünket már hozzászoktattuk, hogy éjfélre érje el azt az állapotot, amikor aludni tudunk, akkor nem érdemes sokkal korábban feküdni, sem jóval később kelni.

Túl későn fekszünk le, vagy egyáltalán nem szabjuk meg a lefekvés idejét

Ugyanígy nem jó az sem, ha elvárjuk magunktól, hogy egy hajnali lefekvés után úgy ébredjünk fel reggel, mintha normálisan aludtunk volna. Sőt, ha egyáltalán nincs egy megszokott időpontja az esti lefekvésnek, akkor nem fog jól működni a biológiai óránk sem, ami felkészíthetné a testünket az alvásra.

Lefekvés előtt még az utolsó percig dolgozunk

Nem helyes a laptop elől egyből az ágyba zuhanni: az agyunknak és a testünknek ugyanis szüksége van arra, hogy szép lassan állhasson át alacsonyabb fokozatra. Ha nincs olyan időszak, ami stresszmentesen elválasztaná az alvásidőt a munkától, akkor nem fogunk kellőképpen megnyugodni, így a testünk nem tud átállni arra, hogy végre pihenhet. Ez az átmeneti időszak lehet például az elalvás előtti olvasásé, de akár írhatunk naplót is, a testünk biztosan meg fogja hálálni, hogy ilyenkor fel tud készülni az éjszakai pihenésre!

Alkohol lefekvés előtt

Bár jó ötletnek tűnhet, ha iszunk egy kicsit lefekvés előtt, elvégre megnyugtat, az alkoholtól álmosabbak is leszünk, illetve könnyebben elengedjük a stresszt. A probléma csak az, hogy az alkohol a rövid ideig tartó nyugtató hatás után az éjszaka folyamán már éppen hogy akadályozza a nyugodt alvást. Felmérések szerint az alkohol lecsökkenti azt az időt, amit REM-fázisban töltünk alvás közben, márpedig éppen ebben az időszakban lenne képes a testünk valóban kipihenni magát.

Hirdetés

Feszültség? Alvászavar? – Sedacur forte

A Sedacur forte a valeriana, komló és citromfű kivonatát tartalmazó, vény nélkül kapható gyógyszer napközben oldja a feszültséget, éjjel pedig altat. Klinikailag igazolt hatású. Nappal nem álmosít, nincs hatással az autóvezetésre és nem befolyásolja a koncentrációt sem. Már nagyobb, 60 szemes kiszerelésben is elérhető.

 

Sedacur

Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik