Közélet

Czeglédy szerint átverte a Facebookot a rendőrség „Az Ördög ügyvédje” utáni nyomozásban

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A 24.hu információja szerint a rendőrség nem politikai akcióként és nem is szexuális tartalmú felvételek terjesztéseként tálalta a Facebook dublini központja előtt a Borkai Zsolt volt győri polgármester bukását előidéző oldal, Az ördög ügyvédje tevékenységét, hanem egy köztörvényes bűncselekmény részeként utalt rá annak érdekében, hogy megkaphassa a szerző azonosításához szükséges adatokat.

A Nemzeti Nyomozó Iroda egy zsarolás felderítéséhez kért segítséget Írországból az IP-címek beazonosításához.

A hatóságok 2019 októbere óta dolgoznak azon, hogy kézre kerítsék a volt fideszes politikus adriai orgiáját megörökítő és politikusi karrierjét megtörő szexvideó készítőit. Polt Péter legfőbb ügyész márciusi közléséből derült ki, hogy az elmúlt másfél évben igen szerteágazóvá vált a nyomozás, és hét embert már meg is gyanúsítottak különféle bűncselekmények elkövetésével. Miközben a Borkait és társait érintő vizsgálatok sorban lezárultak, a megzsarolásuk miatt indított nyomozás tovább folyik. Két hete egy újabb gyanúsítás is lezajlott: akkor Czeglédy Csabát, a DK szombathelyi politikusát azért idézték be, mert a rendőrség szerint az ő hitelkártyájával fizették az orgiáról és a győri korrupciós ügyekről beszámoló blog Facebook-megjelenéseinek hirdetéseit. Bár Czeglédyt bűnsegédként elkövetett személyes adattal való visszaéléssel gyanúsították meg, őt is a zsarolási nyomozás keretében hallgatták ki.

Balogh Zoltán / MTI Czeglédy Csaba,a DK szombathelyi politikusa

A zsarolási ügyről beszámoló cikkekből tudható, hogy a nyomozók már 2019-ben, egy hónappal a botrány után tisztában voltak azzal, hogy a lányokat egy bizonyos F. Gábor közvetítette a hajóra, és barátnője bevonásával ő tervelte ki azt is, hogy felvételeket készít a hajón. Borkait és ügyvéd barátját, Rákosfalvy Zoltánt F. Gábor környezetéből kétszer zsarolták meg tízmilliós díjat kérve a képekért. A vallomásokból az is kiderült, hogy a volt polgármester és társai végül kinek és mennyit fizetett azért, hogy megakadályozza a felvételek nyilvánosságra kerülését.

A képek és a videók azonban 2019-re olyan széles körben kezdtek terjedni, hogy politikusokhoz is eljutottak. Az Index 2020. januári cikke szerint a Fidesz vezetői közül többen elismerték, hogy jóval Az ördög ügyvédje blog megjelenése előtt találkoztak velük. A vallomásokból kiolvasható, számukra már akkor egyértelmű volt, hogy az önkormányzati választás előtt politikai célokra használják majd a győri polgármestert kompromittáló felvételeket.

A rendőrség azonban a választási kampányban publikált blogot, amely az adriai jachtozáson kívül a „győri polip” tagjainak gazdagodásával és korrupciógyanús ügyeivel is foglalkozott, továbbra is pusztán a zsarolási ügy részeként kezelte.

Ezt mutatják azok a 24.hu birtokában került levelek is, amelyeket az NNI írt a Facebooknak.

A dokumentumok szerint a rendőrség először a 2019. október 13-i önkormányzati választás utáni napokban kereste meg a techcéget, és kérte Az ördög ügyvédje regisztrációs adatainak kiadását. A közösségi oldal azonban valószínűleg nem szolgáltatta ki a szerző azonosításához szükséges információkat, ezért a nyomozó iroda tizenhat hónappal később újrapróbálkozott. A rendőrök 2021 márciusában újabb levelet küldtek a Facebooknak, és ebben azt írták:

Tájékoztatom, hogy a fenti ügyszámon eljárást folytatunk (…) zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt F. Gábor és társai ellen.

A folytatás szerint a 2018. májusi hajóút résztvevőiről készült, szexuális jellegű fénykép- és videofelvételek illetéktelen kezekbe kerültek. A résztvevők 2019 márciusában kifizettek 10 millió forintot a felvételekért és az azokhoz kapcsolódó felhasználási jogokért, „ennek ellenére a felvételek részletei 2019 októberétől több részletben nyilvánosságra kerültek online weboldalakon, jelentős érdeksérelmet okozva”.

Az NNI erre a zsarolásnak mondott bűncselekményre alapozva fordult a felhasználói adatokat komolyan védő közösségi oldalhoz. A rendőrök így hivatkozhattak a büntetőeljárásról szóló törvényre, amely kimondja, hogy „a büntetőeljárásban a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság (…) bármely szervtől, jogi személytől adatszolgáltatást kérhet”.

Különösen figyelemre méltó, hogy a márciusi NNI-levél zsarolás címszó alatt kérte Az ördög ügyvédje legújabb bejegyzéseinek elektronikus adatait is, holott azok nagyobb része már nem is kapcsolódott a Borkai-ügyhöz, hanem például a győri városházán indult milliárdos csalási üggyel és Szájer József brüsszeli lebukásával foglalkozott.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Szájer József

A 24.hu korábban megkereste a nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészséget azzal, hogy kértek-e adatokat Facebooktól, és ha igen, milyen indokkal. A főügyészség nem válaszolt a kérdésekre. A Facebook a hatósági adatkérésekre vonatkozóan általánosságban azt írta: minden információkérést külön vizsgálnak meg, függetlenül attól, hogy melyik ország kormányzata áll a kérés mögött, és a Facebook alapelveit, a helyi jogrendszert, valamint az általános emberi jogi szempontokat is figyelembe veszik a döntés meghozatalánál.

Czeglédy Csaba szerint viszont a Fővárosi Főügyészség „gyakorlatilag átverte” a Facebookot annak érdekében, hogy adatokat csikarjon ki a techóriásból.

Amennyiben azt közölték volna a Facebookkal, hogy a magyar kormánypárt számára kínos bejegyzések miatt folytatnak nyomozást személyes adattal visszaélés kapcsán, a Facebook soha nem adta volna ki egy olyan országnak a politikailag szenzitív adatokat, amelyet az USA elnöke totalitárius rendszernek tart és Fehéroroszországhoz hasonlít. A Facebooknak Magyarország vonatkozásában az elkövetkező egy évben sokkal körültekintőbben kellene eljárnia

– nyilatkozta lapunknak az ellenzéki politikus, aki panaszt tett a gyanúsítást miatt.

Frissítünk!

A Fővárosi Főügyészség cikkünk megjelenése után közleményben azt írta: visszautasítják Czeglédy Csaba szavait. „A Fővárosi Főügyészség a törvényi előírásoknak megfelelő jogsegélykérelmeket terjesztett elő külföldi igazságügyi hatóságok részére – és nem közvetlenül egy gazdasági társaságnak. A külföldi hatóságok a nemzetközi előírásoknak és a saját jogszabályaiknak való megfelelés ellenőrzését követően, azokat teljesítették” – írta most az ügyészség, amely korábbi érdeklődésünkre mindössze annyit közölt: „a kérdezett ügyben az eljárás érdekeire figyelemmel, a svájci hatóságokhoz intézett jogsegélykérelem részleteiről nem áll módunkban tájékoztatást adni.” Arra viszont akkor kérdésünk ellenére nem válaszoltak, hogy megkeresték-e a Facebookot, és milyen adatokat kaptak a közösségi oldaltól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik