Belföld

Megerőszakoltak egy kiskorú lányt Gyálon

A Pest megyei nyomozók elfogták azt a 23 éves férfit, aki a gyanú szerint internetes társkeresőn ismerkedett fiatal lányokkal, egy kiskorú áldozatát Gyálra csalva megerőszakolta, írja a police.hu.

A bűncselekmény egy Pest megyei gyermekjóléti szolgálat pszichológusának jelzése alapján 2021 márciusában jutott a rendőrség tudomására. A ragadozó azonosításához, felkutatásához és elfogásához szükséges felderítő munka 2021. április 19-ére ért be. Fővárosi alkalmi szálláshelyén fogták el az egyébként Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből származó, 23 éves F. Gergőt. Eleinte tagadta a kényszerítést, szerinte a kislány nem ellenkezett, későbbi válaszai önmagával hozták ellentmondásos helyzetbe, végül beismerő vallomást tett.

A gyanú szerint a férfi egy online felületen ismerkedett meg a kiskorú lánnyal, „beszívezték” egymást, beszélgetni kezdtek. Csevegéseik sűrűsödtek, egyre bizalmasabbá váltak, egy idő után meztelen képeket cseréltek egymásról.

Ezt használta fel a férfi, hogy áldozatával szexuális viszonyt létesítsen: megfenyegette, ha a lány nem áll kötélnek, büntetésből kiteregeti a lány meztelen képeit szülei előtt. A fenyegetés megtette hatását, a lány félelmében 2021. március 14-én elment a megbeszélt találkozóra. Gyál egy kietlen, erdős részére sétáltak, majd a 23 éves férfi – a lány folyamatos tiltakozása ellenére – megerőszakolta.

A gyanúsított ugyanazon módszerrel több áldozatot is kiszemelt magának, képeket is cseréltek, de a személyes találkozások – állítása szerint – elmaradtak, a nyomozás további szélesítése, lehetséges további áldozatok felkutatása az eljárás részét képezi.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az azóta letartóztatott F. Gergővel szemben szexuális kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik