Több mint egy évet kellett várni az első valóban klassz járványhimnuszra, cserébe ezt Mick Jagger és a Foo Fighters-vezér Dave Grohl jegyzi: az Easy Sleazy címmel érkezett meglepetésdalt a két zenész egyedül hozta össze, a szöveget vélhetőleg a Rolling Stones frontembere írta, és ő a gitáros is, minden más hangszeren Grohl játszik. A dalhoz van távolságtartással készült videó is, de a legjobb mégis a szöveg, mely a covid-világjárvány olyan alapélményeiről szól, mint a koncertturnék, focimeccsek és nyaralások elmaradása, az agyzsibbasztó mennyiségű tévézés, hogy Zoomra költözött még a dalszerzés is, de a legjobb az oltástagadóknak szóló finom szurkálódás abban a sorban, melyben Jagger arról énekel, hogy most, hogy megkapta a vakcinát, Bill Gates bekerült a vérkeringésébe. A dalt bejelentő sajtóközleményben Jagger arról beszélt, hogy a lezárások végét (mert több országban már itt tartanak) akarták megünnepelni a dallal, mert szerintük mindannyiunkra ráfér némi optimizmus. Grohl hozzátette, egy valóravált álom neki, hogy Jaggerrel dolgozhatott, pedig már azt hitte, ennél nem lehet őrültebb az élet, a dal pedig szerinte egyenesen a nyár slágere lesz.
Kultúra
Beszúrják a vakcinát, Bill Gates már a véremben van
Mick Jagger / Youtube
2021. 04. 14. 08:37
- 22:04 Milánóban az olimpia ellen tüntettek, a rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett
- 21:13 Takács Péter a magyar kórházból kiengedett, osztrák kórházban megmentett betegről: Nem kell túlragozni
- 21:04 Magyar Péter azt ígéri, hogy kormányváltás esetén haladéktalanul felfüggesztik a közmédia hírszolgáltatását
- 20:46 Lavina sodort el két magyart a Magas-Tátrában
- 20:36 A nap hírei - 2026. 02. 07.
- 20:20 Medve miatt kell kimenteni magyar kirándulókat Torockónál
- 20:12 Mikler-védés a hajrában, elkerülte a kínos botlást a Szeged
- 19:55 Madeirának nemcsak Cristiano Ronaldót köszönhetjük, hanem a tökéletes kikapcsolódást is
- 19:52 A Győr negyeddöntős, a Debrecen is a BL egyenes kieséses szakaszában folytatja
- 19:34 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 4,29 milliárd forint volt a tét
- 19:13 „Elismerte” a kormány, hogy megszűnt a szülészet Szentesen
- 18:28 Emilia Clarke és Haley Lu Richardson a 24.hu-nak: Mácsai Pál egy hús-vér színész hozzánk képest
- 18:19 Megalkották a pacemakert, amit aksi helyett a szív lát el energiával
- 17:48 Így omlott le az ötszáz éves szilágycsehi templomtorony
- 17:43 Francesca Lollobrigida szállította az olaszok első aranyérmét a téli olimpián
- 18:28 Emilia Clarke és Haley Lu Richardson a 24.hu-nak: Mácsai Pál egy hús-vér színész hozzánk képest
- 16:40 Mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban: újabb ellenzéki párt jelentette be, hogy nem indul a választásokon
- 16:56 „A pánikroham belülről olyan, mint maga az apokalipszis” – így válhat betegséggé egy roham
- 14:23 Bukhatja a szokásos nemzetiségi mandátumát a Fidesz
- 14:28 Mit tesz az Alza, ha egy csomagautomata minden fiókját feltörik?
- 12:15 Orbán Viktor a lázadó fiataloknak üzent Szombathelyen, a kormányfő két hét múlva Washingtonba repül
- 20:20 Medve miatt kell kimenteni magyar kirándulókat Torockónál
- 16:17 Napok óta nem látták a pusztaszabolcsi férfit, háza pincéjében találták meg holtan
- 11:05 „Meglátta, hogy a társa sír, és odavitte neki a Marokbabát” – úton a világhír felé egy maroknyi magyar kapaszkodó
- 17:43 Francesca Lollobrigida szállította az olaszok első aranyérmét a téli olimpián
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
