Közélet

A NAV nyomozói vizsgálják az ethnofitneszt

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Vadai Ágnes kérdezett, Polt Péter feljelentésként értékelt, a NAV kiegészítést kért.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, mert arra volt kíváncsi, hogy felveti-e a költségvetési csalás gyanúját a magyar ethnofitnesz projekt.

Az ellenzéki politikus idézte a Népszava írását, amely meglepőnek nevezte, milyen feladatokra fizetnek közpénzt az ethno-fitnesz projektben. A lap korábban megírta, a magyar edzésforma kidolgozására 12 millió forintos  támogatást ítélt meg Kásler Miklós miniszter egy egyesületnek, amelynek még az elnöke sem tudta megmondani, mi is az az ethnofitness. Férje, az egyesület alelnöke – aki korábban Nagykanizsa fideszes alpolgármestere volt – a lapnak annyit árult el, ez az ő találmányuk, „fitnesz mozgáskultúra magyar népzenére. A cél, hogy a fiatalokat is megszólítsuk, ebben a formában mutassuk be nekik a hatalmas hazai népzenei és néptánckincset.” A jelek szerint Vadai Ágnes ezt a magyarázatot kevesellte.

Kapcsolódó
Nem igazán derült ki, mi az az ethno fitnesz, amit Kásler Miklós közpénzmilliókkal támogat
A miniszter egy nem egészen két oldalas pályázati beadványra adott 12 millió Nagykanizsa volt fideszes alpolgármesterének.

A legfőbb ügyész tartalma alapján feljelentésként értékelte Vadai Ágnes megkeresését. Polt Péter a kérdést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságához továbbította. A nyomozóhatóság az érdemi döntéshez a feljelentés kiegészítését rendelte el, aminek a határideje április 30-a.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik