Belföld

Nem igazán derült ki, mi az az ethno fitnesz, amit Kásler Miklós közpénzmilliókkal támogat

Két oldalas beadványt kapott meg a Népszava, miután közérdekű adatigényléssel kikérte azt „A magyar ethnofitness edzésforma kidolgozása” című pályázati anyagot, amit Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter egyedi döntése alapján 12 millió forinttal támogatott a Nemzeti Kulturális Alap.

A lap még januárban írta meg, hogy Kásler döntése nyomán támogatást nyert az Élet Szolgálat Egyesület. A szervezetet csak nehezen sikerült elérni, mert a honlapján megadott telefonszám nem működött, és az egyesület nagykanizsai címén is csak egy üres lakást találtak. Az egyesületet nyertest végül a Facebook-on érték el. A szervezet elnöke nem tudta megmondani, mi az az ethnofitness, ezért férjéhez, az egyesület alelnökéhez irányította az újságírót. Törőcsik Pál – aki korábban Nagykanizsa fideszes alpolgármestere volt – azt mondta:

Ez a mi találmányunk, fitnesz mozgáskultúra magyar népzenére. A cél, hogy a fiatalokat is megszólítsuk, ebben a formában mutassuk be nekik a hatalmas hazai népzenei és néptánckincset.

A lap szerint a pályázati anyagban többek között azt lehet olvasni, hogy a pályázó tánccsoporttal, koreográfussal és egy fitnesz-instruktorral dolgozna együtt, hogy sikerüljön „a földművelő magyar nép zenéjét és táncát” megkedveltetni. A kidolgozott, majd a tánccsoport által begyakorolt mozdulatsorból 40 perces oktatóvideó is készülne, amit a pályázók reményei szerint iskoláknak és néptánc csoportoknak mutatnának be.

A költségek részletezéséből kiderül: a 12 milliós támogatásból „projektvezetőként” Kása Csaba, a humántárca alá tartozó állami Magyarságkutató Intézet (MKI) szakértője 2 millió forintot kap. Kása Csaba az MKI-ra feltöltött életrajza szerint az 1867-1949 közötti időszak magyar történelmének szakértője. Kutatási területe: „A magyar nemzet érdekében dolgozó – eddig nem, vagy részben kutatott, továbbá nem a kellő objektivitással feltárt – politikusok, közéleti személyek életének, munkásságának feldolgozása”. Mivel mindez elég távol állónak tűnik a magyar néptánckultúra hagyományaitól, arról is megkérdeztük Kása Csabát, hogy mennyire érzi magát kompetensnek az ethno-fitnesz ügyében, de megkeresésünkre nem reagált.

A projektben feladatot kap 500 ezer forintos megbízási díjjal egy vezető néptáncos is: az ő személye azért érdekes, mert nem egészen két éve még gyermek-, és ifjúsági kategóriában indult egy néptáncversenyen. A munkát Erdélyből online segíti egy koreográfus, aki 1 millió forintot kap, míg az egyesület alelnöke, Törőcsik Pál „szervezőként” 2 millió forintra számíthat. A 40 perces oktatófilm 500 ezer forintból készül el, és beterveztek 450 ezer forintot olyan feladatokra, mint „a projekt adminisztrálását végzők tiszteletdíja, magángépjárműhasználat, tömegközlekedési bérlet, vonatjegy”.

Noha az egyesület nem egészen két oldalas anyaggal jelentkezett támogatásért, a minisztérium azt közölte: minden pályázat esetén részletes háttéranyagot kér be a pályázóktól, ez alól az Élet Szolgálat Egyesület sem volt kivétel. A tárcától újra megkérdezték, nem kifogásolható-e, hogy az Élet Szolgálat nem a megadott címen működött, és az egyesület elnöke sem tudta, mire nyertek 12 millió forintot, ám a minisztérium szerint miden rendben van. Mint írták, a kérelem benyújtása, a támogatás megítélése, folyósítása, annak felhasználása, elszámolása, valamint ellenőrzése jogszabályok által meghatározott formában történik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik