Élet-Stílus

Hullócsillagokat leshet a medencéből

Az elmúlt években ötvenezernél is több látogatója volt a Strandok éjszakája elnevezésű programsorozatnak, amelyre idén is legalább ennyi vendéget várnak a szervezők. A látogatók augusztus 2-án országszerte több mint húsz helyszínen élvezhetik az egész éjszaka nyitva tartó fürdők különleges szolgáltatásait.

Zenés-táncos mulatsággal és csillaglessel is várják a gyógy-, élmény- és strandfürdők a vendégeket pénteken, ugyanis az égbolton augusztusban megfigyelhető Perseida meteorraj a medencékből különleges látványt ígér.

A strandok az eseményre hosszabbított nyitva tartással és változatos programokkal készülnek.

Harkányban például zenés esti fürdőzéssel, Szegeden jóslással, kártyavetéssel, az algyői fürdőben pedig csillagászati bemutatóval várják az érdeklődőket. Miskolcon a helyi termelők áruit mutatják be, a fővárosi Aquaworldben többek között a görög szaunakultúrával ismerkedhetnek meg a látogatók, Sárváron pedig fürdőtörténeti filmekből összevágott klipeket vetítenek azoknak a fiataloknak, akik az esti Dévényi Tibor retró diszkóra érkeznek a városba.

További részletek, illetve a programban részt vevő strandok listája itt olvasható!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik