Sport

Lemondták a budapesti vízilabda-világligát az olaszok és a franciák

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Az egymást követő sok-sok magyarországi sportrendezvény közül a női vízilabdavilágliga-selejtező az első olyan, amelyről a koronavírus-világjárvány miatt bármely résztvevő visszalépett. Okok.

A Magyar Vízilabda Szövetség honlapja arról számolt be, hogy március 24. és 27. közöttre tervezett, a koronavírus-világjárvány miatt – a korábbi évek lebonyolítási gyakorlatával ellentétben – egy helyszínen, budapesti buborékban, nyolc csapat részvételével megrendezésre kerülő női vízilabdavilágliga-selejtező, ha nem is marad el, de félig felkészülési tornává alakul, mert a torna létszáma hirtelen megcsappant.

A hétvégén a magyar válogatottal egy csoportban lévő Olaszország és Franciország mondta le az utazást. A sportág nemzetközi szövetsége (FINA) úgy döntött, mindkét meccsen 5-0-s gólkülönbséggel a magyar válogatott győzelmét hirdeti ki.

Azzal a kérdéssel kerestük meg Pehl Bernadettet, hogy a két nemzet milyen indokkal mondta le a részvételt – ám mivel a Magyar Vízilabda Szövetség kommunikációs vezetője mellett épp ott állt a FINA delegáltja, így átadta neki a telefont, lévén a nemzetközi szövetségé a rendezés joga, Budapest és az MVLSZ csak a házigazda. Aki lemondta a részvételt, annak a FINA-nál kell megtennie és megindokolnia a döntését.

A francia szövetség az elmúlt egy évben a Covid miatt rettentő nehéz pénzügyi helyzetbe került, így ők anyagi problémáik miatt léptek vissza. Az olaszok a hazájukban kialakult és csapatukat is sújtó koronavírus-helyzet miatt mondták le az utazást.

Igaz az is, ennek a két válogatottnak már nincs esélye az olimpiai kvótaszerzésre (az olaszokat pont a magyar válogatott ütötte ki januárban). Azok a csapatok, amelyek eljöttek Budapestre, már rendelkeznek kvótával, nekik viszont az olimpiai felkészülés miatt rendkívül fontos, hogy tétmeccseket játsszanak. Erre most, illetve majd a nyári világliga szuperdöntőben lesz lehetőségük” – válaszolta honlapunk megkeresésére Kárpáti Gábor, FINA Event Manager.

Kapcsolódó
Dúl a harmadik hullám, de Magyarország sorban rendezi a sport világversenyeket
A kardozók világkupa versenyén például nem sikerült megelőzni a fertőzéseket.

Azaz torna a két lemondás ellenére is lesz, „The show must go on”, csak kicsit másképp, félig hivatalosan, félig felkészülési jelleggel. Buborékba költözik a magyar női válogatott mellett a budapesti tornát vállaló holland, spanyol, görög és orosz együttes is, mert

  • azok a csapatok, amelyek az adott napon a távolmaradók miatt kényszerből szabadnaposak lesznek, hivatalos felkészülési mérkőzéseket vívnak egymással – válogatottunk játszik Hollandiával, Görögországgal, Spanyolországgal és a magyar Universiade-válogatottal, amely szintén beszáll a felkészülési meccsekbe.
  • Azokat a mérkőzéseket, amelyeket lehetséges, lejátsszák, így a görög-orosz, a holland-görög, az orosz-spanyol, a holland-spanyol, és a holland-orosz mérkőzések végeredményei hivatalos formában számítanak bele a világliga állásába.

A csoportját amúgy is vezető Magyarország a már elkönyvelt két 5-0-s győzelemnek is köszönhetően 16 pontjával az első helyen zárja az európai selejtezőt, amely azt jelenti, hogy továbbjutottunk a szuperdöntőre, ami valószínűleg Oroszországban lesz.

Érdekes az is, mit gondol a kialakult helyzetről Bíró Attila szövetségi kapitány.

Hozzászoktunk már ahhoz, hogy mindent a koronavírus befolyásol. Ha az olimpiai felkészülést tekintjük, most jobban jöttünk ki ebből a helyzetből, mert így egy helyett három komoly ellenfél ellen játszhatunk hivatalos felkészülési meccset, hovatovább a válogatott közvetlen utánpótlását jelentő Universiade-válogatott is rutint szerezhet.

Eddig is vezettük a világliga csoportot, minden bizonnyal az olasz, francia duó ellen is kijutottunk volna a világliga szuperdöntőre, de így már a torna előtt biztossá vált a júniusi, kazanyi utazás, amely szintén az olimpiai felkészülést szolgálja” – fogalmazott megkeresésünkre a szövetségi kapitány.

Női világliga – európai selejtező

Időpont: március 24-27.
Helyszín: Budapest, Tüskeuszoda

Magyarország-Hollandia, 16:30 (felkészülési mérkőzés)
Görögország-Oroszország, 18:30 (felkészülési mérkőzés)
Magyar Universiade-válogatott-Spanyolország, 20:30 (felkészülési mérkőzés)

 

Március 25., csütörtök
Hollandia-Görögország, 16:30
Oroszország-Spanyolország, 18:30
Magyarország-Magyar Universiade-válogatott, 20:30 (felkészülési mérkőzés)

 

Március 26., péntek
Magyar Universiade-válogatott-Oroszország, 16:30 (felkészülési mérkőzés)
Hollandia-Spanyolország, 18:30
Magyarország-Görögország, 20:30 (felkészülési mérkőzés)

 

Március 27., szombat
Görögország-Magyar Universiade-válogatott, 16:00 (felkészülési mérkőzés)
Hollandia-Oroszország, 18:00
Magyarország-Spanyolország, 20:00 (felkészülési mérkőzés)

 

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 6 5 – 1 – 53-32 16
2. Spanyolország 4 3 1 – – 50-23 11
3. Olaszország 6 2 – 1 3 41-48 7
4. Oroszország 4 2 – – 2 43-44 6
5. Görögország 5 2 – – 3 36-37 6
6. Hollandia 3 1 1 – 1 28-26 5
7. Franciaország 6 – – – 6 18-59 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik