Sport

Kijutott az olimpiára a női vízilabda-válogatott

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP

A magyar női vízilabda-válogatott ott lesz a tokiói olimpián: Bíró Attila csapata a Triesztben zajló selejtezőtorna elődöntőjében 13-10-re nyert a házigazda olaszok ellen, ezzel kivívta részvételét az ötkarikás játékokon.

Az olimpiai részvételről döntő összecsapáson Bíró bátor húzással a rutinos Európa-bajnok Gangl Edina helyett a húszéves Magyari Aldával kezdett a kapuban. A magyar csapat álomszerűen rajtolt, három perc alatt három gólt szerzett úgy, hogy egyet sem kapott, Magyari pedig emberhátrányban is védeni tudott.

A házigazda Arianna Garibotti révén még ötméterest is rontott. Az olaszok 45 másodperccel a negyed vége előtt lőtték első góljukat, egy szerencsés, blokkról lepattanó labdából.

A második negyed kivédekezett magyar hátránnyal, majd értékesített előnnyel indult, Szücs Gabriella talált be fórban (4-1). Az olaszok második ötméteresüket is elhibázták, ezúttal Magyari védte Claudia Marletta lövését, a túloldalon viszont Illés Anna nem hibázott. A második olasz találat után kimaradt a magyar fór, a rivális pedig azonnal büntetett és két gólra jött fel.

A harmadik negyed elején Keszthelyi Rita egy nagyszerű góllal nyugtatta meg csapatát, az olaszok szépen végigjátszott fórral válaszoltak, majd egy remek ejtéssel minimalizálták a különbséget. Parkes Rebecca révén a következő magyar előny góllal zárult (7-5), de a másik oldalon Roberta Bianconi is betalált. Ezt követően Gyöngyössy Anikó harcolt ki fórt, Szilágyi Dorottya pedig messziről lőtt hatalmas gólt, sőt szinte rögtön ezután labdát szerzett, a megúszást pedig Keszthelyi  gólra (9-6). A hazaiak fél perccel a negyed vége előtt fórból szépítettek.

A záró felvonás elején újra Keszthelyi villant, ötödik találatával nőtt a különbség, az olaszok pedig két előnyt is elrontottak, kettős emberelőnyben viszont nem hibáztak. Négy és fél perccel a vége előtt a magyarok is kaptak hosszabb szünet után egy fórt, melyet Leimeter Dóra fejezett be gyönyörűen.

Három perc volt hátra, amikor Illés lövésre vállalkozott, a tökéletes kivitelezésű mozdulat pedig gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A végén még Keszthelyi eljutott a fél tucat találatig.

A találkozót követően a helyi szervezők egy jelképes tokiói járatra szóló óriási beszálló kártyát is átnyújtottak a magyar csapatnak. A magyarok vasárnap a torna döntőjében – már egy tét nélküli mérkőzésen – a hollandokkal játszanak.

Bíró Attila a találkozót követően az M4 Sportnak adott online interjúban elmondta, a csapat egyetlen pillanatig sem ingott meg, ráadásul bejött az a taktika, hogy nekik esve meg akarták lepni az olaszokat, és ennek sikerességéhez nagyban hozzájárultak Magyari Alda remek védései is. Hozzátette, végig bízott tanítványaiban, az olaszoknál pedig ki tudták venni a játékból a legjobbakat, így „azokat lövették meg, akiket kellett”.

A hollandok elleni összecsapásról szólva a szakember megjegyezte, a két felszabadult válogatott presztízs mérkőzésére számít, amit szeretnének megnyerni, mert ez fontos lenne a fejlődés szempontjából.

Eredmények, elődöntő:

Magyarország – Olaszország 13-10 (3-1, 2-2, 4-4, 4-3)
a magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 6, Szilágyi, Illés 2-2, Szücs, Parkes, Leimeter 1-1

 

A másik elődöntőben:
Hollandia – Görögország 7-4 (1-2, 2-2, 2-0, 2-0)

 

A vasárnapi program:
a 7. helyért: Szlovákia – Izrael 14.00
az 5. helyért: Kazahsztán – Franciaország 16.00
a 3. helyért: Olaszország – Görögország 18.00
döntő: Magyarország – Hollandia 20.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik