Sport koronavírus

Eldőlt: nem lehetnek külföldi szurkolók az olimpián

ARIS MESSINIS / AFP / POOL
ARIS MESSINIS / AFP / POOL

A koronavírus-járvány miatt külföldi szurkolók nem lehetnek ott az idén nyárra halasztott tokiói olimpia és paralimpia versenyein – jelentette be szombaton a szervezőbizottság.

Kapcsolódó
Súlyos döntés született az olimpiával kapcsolatban
A japán kormány fejet hajt a közvélemény többségi akarata előtt.

A döntést a járvány terjedése miatti félelemmel indokolták. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság megértéssel fogadta a döntést, amelyet tiszteletben tart – közölték.

„Osztozunk a világ lelkes rajongóinak, illetve a sportolók hozzátartozóinak, barátainak csalódottságában. Nagyon sajnáljuk” – fogalmazott Thomas Bach, a NOB elnöke.

Tudjuk, hogy ez mindenki számára egy óriási áldozat, de a járvány miatt meg kellett ezt hoznunk.

A szervezők szerint a lépés elősegíti a biztonságos játékokat minden résztvevő és a japán közönség számára. Elmondták, hogy a Japánban és sok más országban kihívást jelent a koronavírus-helyzet, végül a globális utazási korlátozások és a vírusmutációk megjelenései vezettek a döntéshez.

Andrew Parsons, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elnöke szerint a legfontosabb volt, hogy meghozzák mihamarabb a nehéz döntéseket.

Egy ideális világban jobban szeretnénk, ha külföldi nézők, családok és barátok is ott lehetnének a lelátókon. De tudomásul kell vennünk, hogy a globális járvány miatt jelenleg nem egy ideális világban élünk

– mondta.

A külföldi szurkolók (akiknek visszatérítik a belépők árát) kizárása újabb jelentős pénzügyi csapást jelent a tokiói játékokra, amelyek költségei 2,8 milliárd dollárral nőttek a pandémia miatt.

Az olimpiát a tervek szerint július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik