Otthon

Javítanál a cicád étrendjén? Segítünk! (x)

A magyar gazdik háromnegyede tekint a cicájára családtagként¹ , így nem csoda, hogy a kedvenceink étrendjére legalább olyan hangsúlyt fektetünk, mint a sajátunkra. A gondos gazdikat azonban sokszor kihívás elé állítja a megfelelő állateledel kiválasztása – a Purina kutatásának eredményei most megkönnyíthetik a dolgukat.

Purina

Ma már köztudott, hogy nem javasolt a macskákat kutyaeledellel vagy embereknek szánt táplálékkal, maradékkal etetni, de ezzel nem szűkültek le a tényezők, amiket figyelembe kell vennünk az étrend kialakításánál: koruktól, egészségügyi állapotuktól, tartási módjuktól és aktivitásuktól függően más és más étrendet igényelnek – ugyanúgy, ahogy mi, emberek. A cicák immunrendszerének erősítése pedig a táplálásukkal kezdődik: immunrendszerük 70%-ban az emésztőrendszerük egészségétől függ, hiszen a tápcsatorna az első hely, ahol szervezetük kórokozókkal találkozhat, itt vehetik fel az immunsejtjeik velük a harcot. A legfontosabb tehát, amit gazdiként tehetünk, az étrend megfelelő kiválasztása: válasszunk olyan, bizonyított étrendet, ami nemcsak teljes értékű, hanem a cica immunrendszerét is támogatja!

A Purina ONE eledelekkel a szakértők olyan, kiegyensúlyozott eledeleket alkottak meg, amelyek hosszú távon támogatják a cicák egészségét – és már 3 hét alatt szemmel látható eredményt hoznak. A Purina 2020 novemberében több mint 300 hazai, más prémium eledelt használó macskatulajdonost kért meg, hogy próbálják ki a Purina ONE 3 Hetes Sikerprogramját, egy hónapon keresztül figyeljék és dokumentálják a kedvenceik állapotát². Az eredmények hamar és látványosan jöttek: 10-ből 8 cica szívesen, örömmel fogyasztotta a Purina ONE-t már az első, átvezető héten is, a további hetekben 70%-uk izgatottan várta az eledelt, 20%-uk két etetés között is kért belőle, amit előtte nem tapasztalt más eledeleknél a gazdájuk.

A Purina ONE eledelek természetesen nem csak a cicákat, de a gazdákat is meggyőzték: a teszt időszak előtti állapotot összevetve a teszt utáni állapottal a gazdik háromnegyede számolt be arról, hogy a cica szőre egészségesebb lett, javult az egészségi állapota vagy energikusabb lett kis kedvence, 45%-uk hosszú távon is leváltaná bevált eledelét a Purina ONE-ra. Egy tesztelő így foglalta össze a tapasztalatait: „Jobban néz ki a macskusz, jobb is a kedve. Igazán megérte neki ez a tesztelős időszak. Látszik rajta, hogy hálás nekem, hogy ilyen finom csemegét ehet. És olyan aranyosan ágaskodik és nyávog, amikor nyitom neki a kis alutasakot!”

Nézd meg, mit gondoltak a gazdik a Purina ONE-ról és tudj meg többet a cicád új étrendjéről itt!

 

¹ 2021. februárjában, 18 év feletti macskatartók körében végzett országos reprezentatív kutatás.
² 2020. november-decemberben budapesti és vidéki macskatulajdonosok bevonásával végzett terméktesztes kutatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik