Belföld

Megerőszakoltak egy várandós nőt Kistarcsán

Megerőszakoltak egy várandós nőt kedden Kistarcsán. A nő félelmében még védekezni sem mert. A Gödöllői Rendőrkapitányság szexuális erőszak miatt indított nyomozást az ügyben.

A nő gyalogosan közlekedett, amikor a férfi egyszercsak hátulról mögé lépett, átfogta a nyakát, majd elvonszolta egy mezőgazdasági területre. Ott letépte róla a ruháit, majd rámászott a nőre, aki annyira félt tőle, hogy eleinte még védekezni sem mert. Később, amikor megpróbált ellenállni a férfi meglökte, ezért az asszony a földre zuhant. Ekkor a férfi fojtogatni kezdte a nőt, majd ismét megerőszakolta.

Ekkor a nő jelezte, hogy gyermeket vár és születendő kislánya miatt megpróbálta rábírni arra a férfit, hogy hagyjon fel a cselekedetével. Amikor a nőnek sikerült letolnia magáról a támadóját, akkor a férfi többször is megütötte, majd elhagyta a helyszínt. A nyomozók őrizetbe vették a férfit és kezdeményezték a letartóztatását.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egyetértett az ügyészség indítványával, és szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt már le is tartóztatta a férfit. Az ügyész tudomásul vette a döntést, a szexuális erőszakkal gyanúsított férfi azonban fellebbezett ellene, ezért a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik