Belföld

Videón az üzletben rekedt dorogi sorozattolvaj

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Vádat emelt az Esztergomi Járási Ügyészség azzal a többszörös visszaeső férfival szemben, aki a vád szerint dorogi és esztergomi üzletekből lopott. A legutolsó cselekményekor azonban a személyzet tetten érte, és jó alaposan megszívatta. Bezárták az üzlet ajtaját előtte, így nem tudta elhagyni a boltot.

A vádirat szerint a férfi tavaly augusztus 7-én az esztergomi üzletben egy nyolc ezer forintos parfümöt lopott, azt a ruházatába rejtve vitte ki a boltból. Ebbe az üzletbe később is visszament egy drágább parfümért, azonban cselekményét az eladók észlelték. A férfi az üzletet el akarta hagyni, azonban a bolt dolgozói az ajtót elektronikusan lezárták, és felszólították a a férfit a termék visszaadására. Az elkövető ezután vette elő a ruházatából a lopott parfümöt.

De nemcsak ezek miatt kell felelnie. Ezt megelőzően július közepén egy dorogi üzletből kétszer whisky-t,  egy másik dorogi boltból mosóporkapszulát, egy harmadik  boltból pedig összesen nyolc üveg, 48 ezer forint értékű whisky-t lopott.

Az elkövető többszörös visszaeső, 2017-ben három év börtönre ítélték lopásokért amelyből 2019 májusában feltételes kedvezménnyel szabadult. De az Esztergomi Járási Ügyészség is vádat emelt ellene tavaly sportruházati termékek ellopása miatt.

A dorogi rendőrség nyomozását követően benyújtott vádiratban az ügyészség a két ügy egyesítését, valamint azt indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság fegyházra ítélje a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik