Belföld

Tüntetők támadtak a Klubrádió élő műsorára

Árpádsávos zászlókat lengető demonstrálók miatt félbe kellett szakítani a Klubrádió első vidéki élő adását csütörtökön délután Debrecenben.

Bolgár György Megbeszéljük című műsorának a vendége Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, Bazsa György, az önkormányzat szocialista frakciójának vezetője, Gondola Zsolt, a Független Fórum debreceni önkormányzati képviselője és Kácsor Zsolt, a Népszabadság debreceni tudósítója volt.

A debreceni városházával szembeni Belga söröző utcai kerthelyiségében az élő adás délután 4 órakor kezdődött, de Kósa Lajosnak és Bazsa Györgynek 5 órakor egy másik rendezvényre el kellett mennie. Ekkor elszabadult a pokol: árpádsávos zászlókat lengető tüntetők jelentek meg, durva bekiáltásokkal – “hazaárulók, mocskos komcsik” – rátámadtak a beszélgetőkre, akik bemenekültek a söröző belső udvarába.



Tüntetők támadtak a Klubrádió élő műsorára 1

Árpádsávos zászlókat lengetõ demonstrálók zavarták meg az élõ közvetítést. (fotó: MTI)


Az élő műsort meg kellett szakítani, végül az étteremből folytatódott. A műsorvezető, Bolgár György sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt, főként azt nehezményezte, hogy nem lehetett az emberekkel beszélni. A Klubrádiónak ez volt az első vidéki kitelepülése és élő adása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik