Kultúra

Államtitkár: A Hétköznapi Csalódások tudott róla, hogy megvágják a raktárkoncertjüket

Kósz Jenő
Kósz Jenő

Valóban cenzúrázták a Hétköznapi Csalódások raktárkoncertjét? Ezt a kérdést tette fel írásban Vadai Ágnes, a DK képviselője a miniszterelnöknek hétfőn. Arra az októberben tartott koncertre utalt, amelynek  összevágott felvételéből a zenekar szerint több kormánykritikus dalukat kivágták, a színész pedig, aki bohócjelmezben konferálta fel a számaikat, egyetlen pillanatra sem látszik (őt beszámolója szerint két nappal a fellépés után ismeretlen tettesek megverték saját házának kapujában).

Kapcsolódó

A punkzenekar úgy nyilatkozott, nem tudtak arról, hogy az Antenna Hungária által szervezett raktárkoncert felvételéből több számukat is ki fogják vágni.

Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár ugyanakkor azt a választ adta Vadai kérdésére, hogy „a végleges koncertfelvétel a kérdéses zenekarral kötött megállapodásnak megfelelően, többszöri és előzetes egyeztetés alapján, a zenekar előzetes jóváhagyásával készült el. A végleges anyagot pedig a zenekar – ugyanúgy, mint az összes előadó – megtekintette, elfogadta és jóváhagyta”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik