A kommunista hatalomátvétel után a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártja fejévé váló, 1956 nyarán végleg megbukott vezető uralmának egy évtizede alatt nemcsak politikai ellenfeleit lehetetlenítette el, börtönöztette be, kényszerítette emigrációra, vagy épp végeztetett ki koncepciós perekben, de az évről évre egy erősebb megalomániával küzdő Rákosi Mátyás 300 ezer embert internáltatott, félmillió magyar ellen pedig különböző ügyekben vádat is emeltek.
A folyamat a hatvanadik születésnapján, 1952-ben ért csúcsra, amikor a Sztálin legjobb magyar tanítványaként emlegetett politikust a saját arcával feldíszített Operaházban köszöntötték, a dolgozók Rákosi-műszakokat vállaltak, a települések a szokásosnál jóval értékesebb ajándékokat küldtek – melyek jórészt egy zuglói villában landoltak – majd a jeles évforduló alkalmából a Miskolci Nehézipari Egyetem és a Csepeli Vas- és Fémművek is az ő nevét vette fel.
És mindez még nem volt elég: a Fejér megyei Enyinggel határos puszták egyike, a nevét legalább a XVII. század dereka óta őrző Feketepuszta, illetve a szomszédos Dégről levált Ágostonpuszta, Fánimajor, Pálmajor, Pinkócpuszta, a Kislánghoz tartozó Ecsipuszta, illetve néhány környező tanya egyesülésével 1952 júliusában létrejött
– olvasható a legtöbb történeti írásban, ahol a falu neve egyáltalán szóba kerül.
A kis híján Dózsaújfalura vagy Szabadságfalvára keresztelt, 1946 óta formálódó kisközségben közel négyszáz házhelyet jelöltek ki, a fejlődés pedig szédületes volt, így 1958 tavaszán a felparcellázott területek felén családok éltek – derül ki a falu településképi arculati kézikönyvéből.
1952-ben itt született meg Magyarország ötezredik, állami kislakásépítési kölcsönnel épült lakóháza, amely a falán az ötezres számot is viselte. A Béke és Szabadság (1952. nov. 2.) nyilvánvalóan propaganda ízű riportja szerint az ország számos táján kubikolásban megfáradt, itt azonban növénytermelési brigádvezetőként állandó munkát találó Pataki Mihály és feleségének kölcsöne húsz-huszonöt évre szól.
800–1000 forint törlesztés esik egy évre. Szinte észrevétlenül fizetődik ki, alig érzik meg, mikor őszi elszámoláskor hazaviszik a készpénzt, terményt
– olvasható a cikkben, ami a település gyors fejlődéséről is beszámol.
Ez a következő években is folytatódott: 1954-ben megjelent a villanyvilágítás, ugyanezen év júliusában „keskenyfilmmozit adtak át a rendeltetésének”, két évvel később pedig társadalmi munkában megszületett az általános iskola, amit további intézmények követtek.
A helyzet persze nem volt minden fronton túl rózsás: a Tanácsok Lapjában megjelent olvasói levél (1954. február 7.) szerint a falu születésének első lépései óta eltelt nyolc évben sorra tűntek el a fák a határból, mégpedig engedély nélkül. A helyzettel nem igazán tudtak mit kezdeni, hiszen a tanács egyszerűen nem nevezett ki mezőőrt, aki a nyilvánvalóan éjszaka dolgozó fatolvajokat megállítaná.
A rendszerváltásig Enyinggel közös tanácsot alkotó, a Balatontól harminc kilométerre fekvő Mátyásdombnak épp harminc éve, 1991 óta van önálló önkormányzata, nevét pedig azóta is megtartotta, ez pedig némiképp kétségbe vonja az eredettörténet hitelességét.
Ez önmagában talán még nem is lenne meglepő, hiszen a kistelepüléseken néhány éve még Vöröshadsereg útjával, Sztálin térrel, illetve különböző, a hosszú időn át tartó szovjet befolyásra emlékeztető közterületnevekkel találkozhattunk, a dolog azonban mégiscsak szöget üt az ember fejébe:
A válasz egyszerű: nem tartja fenn, hiszen a névadó nem az 1956 tavaszán végleg megbukott diktátor, hanem Corvin Mátyás volt.
A téves gondolatot talán Kiss Lajos 1978-ban született, Földrajzi nevek etimológiai szótára című munkájának második kötete indította útjára, hiszen mindenki cáfolhatatlan hivatkozási pontként hivatkozott rá, sőt, a KSH által kiadott Magyarország történeti helységnévtára (1991–2002) is átvette az információt, segítve annak terjedését:
A közel 32 millió folyóiratoldalt tartalmazó Arcanum Digitális Tudománytárban elérhető lapok egyáltalán nem beszélnek erről a kapocsról, sőt, a Vas Népe 1989-ben, a Fejér Megyei Hírlap pedig 2000-ben is egyszerű legendaként említi. Ez a két írás persze tévedhet, az azonban
A valódi névadóról már a Rákosi-éra alatt is lehetett olvasni. Elsőként a Szabad Nép (1956. jan. 2.) tette közzé a legendát, amely szerint egy itteni domb tetején álló öreg szilfa alatt pihent meg országjárása közben Mátyás király.
Egy évvel később a Népszabadságból újabb részlet derült ki: az uralkodó eszerint nem egyszerűen csak megpihent, de „kedvtelésből belevéste a fába a nevét”. A tanácselnök 1975-ben már egészen mást mesélt a Fejér Megyei Hírlapnak, hiszen szerinte a vadászó Mátyás egy, az ő fiatal korában – tehát a két világháború közt – még állt szilfák egyikéhez kötötte a lovát, és ez ihlette a névadást.
További részletek, illetve ellentmondások sem a mondákat és legendákat összegyűjtő kötetekből, sem a település honlapján olvasható történeti összefoglalóból nem derülnek ki, az azonban biztosnak látszik, hogy Rákosi Mátyás neve teljesen indokolatlanul kötődik a ma alig hétszáz fős faluhoz.
Harminc évvel a rendszerváltás után
A már említett településképi arculati kézikönyvet, illetve a Google utcanézeti képeit végig lapozva jól látszanak a népi építészettel szorosabb vagy lazább szálakat ápoló lakóépületek százai, illetve a korábban mozinak, kultúrháznak és egy budapesti bőrüzem kihelyezett részlegének is otthont adó – közel ötvenmillió forintért ma is hirdetett –, rossz állapotú Lonkai-kastély, ami a falu egyetlen látványossága lehetne, ha felújítanák.
És hogy miért merült fel egyáltalán Rákosi szerepe a névadás körül? A válasz egyszerű: a település merő véletlenségből épp ugyanabban az évben vette fel a nevét, amikor a vezető a hatvanadik születésnapját ünnepelte, ez pedig sokak fejében túl erős párhuzam volt ahhoz, hogy később ne ilyen indítékot sejtsenek mögötte.
